maszi

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok – olvasom ma, kivételesen a laptopom előtt ülve, miközben ebédelek. A kivétel a laptopnak is szól meg az ebédnek is, jellemző, hogy PiciLá mellett a fotelban eszem, ha ketten vagyunk, és valószínűleg marad is ez a szokás, amíg el nem jön az etetőszékes időszak. (A másik lehetőség, hogy apukájával… Tovább »

Innentől kezdve örök második leszel – mondta a legjobb fiúbarátom, maga is két(leány)gyerekes apuka, amikor kiderült kislányt hordok a szívem alatt. Persze tudtam, hogy ő lesz nekünk a legfontosabb, pláne apukájának, de hogy mindenek felett elsősorban anya vagyok és csak utána én – ez egészen máig nem esett le. Pedig írtam bőven a megszületett paraanyáról,… Tovább »

Miközben ezt a bejegyzést írom, ülök a kiságy mellett, rá-ránézek hol mosolygva, hol aggódva, hol csak eltűnődve PiciLára, aki közben halk hangon gagyog – utolsó küzdelem az álom ellen -, és közben arra gondolok, hogy miért is ilyen fene nehéz ez az egész anyaság. Nem arra gondolok, hogy nem alszom normálisan hetek óta (pedig tényleg… Tovább »

Mi, nők, hajlamosak vagyunk az énidő kiosztásakor csak magunkra gondolni. Nem igazságot szeretnék tenni a világban (dehogynem!), de azért kicsit faramuci a helyzet, amikor a magunkért küzdés közben elfeledkezünk arról, hogy a másik is ember. Igen, a másik. A férfi. Mert az énidő neki is jár. Nem ritkán hallom társaságban, amikor egy-egy fél kibukik azon,… Tovább »

Egy ideje jegelem ezt a gyerekkérdést – itt a blogon és amúgy a hétköznapokon is. Nem csak azért, mert szokásom 2-3 (néha 5-6) havonta visszatérni a témára (és ezt nem kívánom megváltoztatni), hanem mert közben rengeteg impulzus ér, és bizony, az ember (és főleg a gondolatai) változnak. Legutóbb nagy vihart kavart a gyerekvállalással kapcsolatos irigykedésem,… Tovább »

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. Tovább »

Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Tovább »

Azért hívsz, hogy most indulsz. Igaz, ma már harmadszor hívsz ezzel, de most hallom a hangodon, hogy tényleg indulsz, és hiszek neked. Lehet azt hiszed unatkozom, de éppen elmerültem a világomban, zenét hallgatok és bort kortyolgatok, a barátaimmal is beszélek, közben pedig minden gondolatom nálad van. Csak téged várlak. Aztán újra hívsz, hogy már úton… Tovább »

Irigy vagyok. Nemrég kiderült, hogy az egyik barátunk gyermeket vár. Egy másiknál a napokban született meg a bébi. Egy harmadik pár újfent a gyermekáldás örömei elé néz, a negyedik tegnap posztolt fotókat az újszülött babáról. (És így tovább.) Egyébként örülök nekik. De irigy is vagyok. Irigy, mert bennem nincs meg ez a rohadt érzés. Pedig… Tovább »

Ülök a csendben, valahonnan hátul lüktető dal kúszik a fejembe, talán csak képzelem, hogy a világ akar mondani valamit, vagy a vörösbor, ami ott kavarog komótosan a pohárban, semmi sem biztos, csak az, hogy egyre mélyebben vagyok, lelki mélységekben jutok egyre előrébb, és cseppet sem bánom, kell ez a csend, ez a magány, hogy kicsit… Tovább »