Az ifjúsági krimi

Igazság szerint nem tudom, hol kezdjem. Mindig örülök, amikor újabb és újabb hazai szerzők kötete kerül a kezembe. Ifjúsági krimivel még nem nagyon találkoztam (amennyiben az Emil és a detektívek vagy a De mit került a pitébe? című könyveket leszámítom, a 13 okom volt címűt pedig szándékosan nem sorolom ide, mert határozottan erőltetettnek és borzalmasnak találtam- bár az valójában nem is krimi), pedig odavagyok a bűnügyi regényekért. Hosszan tudnám sorolni, hogy mit ajánlok, kezdve a klasszikus Poe-kötetektől Agatha Christie-n keresztül Lawrence Blockig és még tovább, de igazán lebilincselő, nyomozós ifjúságit nem tudok mondani kapásból. Kicsit fáj a szívem, mert az érzem, a Balla Adrienn -Az alibi című könyv sem az igazi.

Pedig Szabó Tünde (a szerző) alapvetően ügyes. Jó a kiindulási alap (adott egy tinédzser lány, aki egy nap kap egy pendrive-ot, amin az eltűnt osztálytársa levelezését találja, közben történik egy támadás, és tudja, hogy a gyanúsított nem tehette), emellett pedig szépen lavírozik a hétköznapi iskolai élmények és a nyomozó lét között. De valahogy nem sikerül. Valahogy nem kerül egyensúlyba a két dolog. Illetve dehogynem – talán pont ez a baj. Mert hogy az osztálytársak, barátok, ellenségek, hétköznapi események ugyanolyan arányban vannak jelen, mint a bűncselekmények felderítése és a nagy leleplezés, a főszereplő, Balla Adrienn pedig minden szerepnek szépen megfelel. Általános dolgokról cseveg a szülőkkel, miközben a nyomozás (majdnem) minden szeletébe beavatja legjobb barátját, hosszan kutakodik az osztálytársak és barátok szerelmi kapcsolataiban (ki kit és miért csalt meg – mert ennek köze kell legyen az eltűnéshez), közben kosarazni jár, és véletlenek folytán rántja le a leplet titokzatos múltjáról. Szóval valahogy túl sok ez nekem.

De tulajdonképpen nem ezért vagyok dühös. Hanem mert nincs vége. A történet középpontjában lévő eltűnés miértjéhez egy cseppet sem kerülünk közelebb, még akkor sem, amikor Benett, a szupermegfejtő informatikus iskolatársnő (a Benett nem férfinév?) feltöri a nulla kiindulási alappal rendelkező jelszót, de sehol egy elejtett megjegyzés, egy igazi nyom. (Jó, nem leszek igazságtalan, a mellékszálként induló “leütöttek valakit a parkban” történet megoldódik, de a katarzis elmarad.) Szóval nem az igazi.

Összességében pedig a szereplőkkel is bajom van. A könyv elején rövid ismertetőként szerepelnek a későbbiekben felbukkanó személyek (ki-kicsoda segédlet, mint a középkori drámákban), de Adrienn történetmesélése közben – egy-két kivételtől eltekintve – már nem kap szerepet a kapcsolati háló. Nekem meg nincs kedvem lapozgatni, csak azért, hogy megtudjam, Z barátja L-nek, akinek S a barátnője stb. De lehet, ez az én türelmetlenségem. Szóval nem örülök. De annak őszintén szurkolok, hogy Szabó Tünde a Balla Adrienn-sorozat után mást is írjon, mert szerintem ennél többre képes.