Egy szakítás mindig nehéz. Főleg, ha nem klasszikus – nem párkapcsolati. Munkatársi, barátság vége, a közös munka legvége. Nehéz meghozni a döntést. Nem tudom, kinek nehezebb. Annak, aki meghozza, vagy aki tudomásul veszi? Ilyenkor nincs nagyon mit csinálni. Egyik oldalról sem. Talán csendben maradni és békét keresni.
Szakítani valakivel, akivel évekig együtt dolgoztál, sokkal rosszabb, mint egy párkapcsolatban. A következő találkozás a legnehezebb, nem mindig lehet azonnal elválni. Ha megértjük, ha megpróbáljuk megérteni a másikat, csak az elfogódott szeretet marad, meg a félős szorítás – az utolsó ölelések egyikébe belezsúfolni minden érzést, az elfeledett nehézségeket, sérelmeket, egyszer már letörölt könnyeket, még mindig sajgó sebeket és a sok örömet, ami végigívelte a kapcsolatot.
Nagyon nehéz még egy szívesség kérése, az utolsó munkafolyamat tisztázása, a végső egyeztetés. Az utolsó utáni találkozás. Amikor már mindkét ember másban, máshol, mással gondolkodik, s bár őszintén figyel, már nem tervez. Együtt nem.
Viszlát Flóra, köszi az elmúlt az éveket!
Kommentek