Nem túl szép dolog egymást alázni egy kapcsolat végén a Facebookon, pláne a befejezés után, de az sem a legjobb dolog, ha az ember már a legeslegelején összevissza posztol képeket, szerelmes üzeneteket, hogy a világ tudtára adja, nincs egyedül. Én személy szerint rosszul vagyok az adott kérdéstől, a közösségin – azt gondolom – mindenkinek saját magáról szól a profilja (kellene), ezért nem fér bele (nekem) a közös profilkép, az ország-világ tudtára adott (értsd teljesen nyilvános) családi állapot virítása, ugyanúgy, ahogy egy szakítás sem.
Millió helyen olvasható, és nem csak elemző oldalakon, hanem az adatvédelmi beállításoknál is (jé), hogy milyen dolgokat célszerű és kevésbé célszerű posztolni a neten. Nyilván a közléskényszeres és túl exhibicionista emberkék minden egyes pontot precízen kitöltenek – aztán nem korlátozzák, utána meg csodálkoznak, ha vadidegenek találták meg őket, vagy neadjisten visszaéltek az adataikkal. De most nem erről akarok írni, maradjon ez a kérdés a biztonságiaknál.
Egy kapcsolat vége sosem jó. Még akkor sem, ha adott esetben mindkét fél megkönnyebbül, hogy vége van. Nyilván, ha ezt korábban jelölted, akkor muszáj lesz megváltoztatni, de direkt bosszantó posztokat, személyes kommenteket – a beszólogatótól a határozottan bántóig – nem túl szép dolog kirakni. Ahogy azt sem, hogy milyen fantasztikusan találó cikket találtál a problémádról (pl. miért lép félre a nő?, miért csal a meg a férfi, ha…? stb. Abba már bele sem megyek, hogy a harmadik általában nem szokott csak úgy bekopogtatni, a témáról itt írtam bővebben.) Tehát nem posztolgatunk sérelmeket és pláne visszavágásokat. Mert rólad árulkodik. Arról a kicsinyességről, hogy csak a Facebookon tudsz belerúgni a másikba, ha már személyesen nem megy (mert nem tudtok leülni, mert nem akartok beszélni, mert képtelenek vagytok beszélni – jobb híján egymást sértegetni, kiabálni stb.). És nem azért nem jó, mert csak itt tudjátok megbeszélni, hanem mert mindenki látja. És érdeklődik. És kérdez. És kajánul nevet. És beszól. És kárörvend. Vagy sajnál. (Amúgy persze eddig is mindent látott, hiszen kukkolt – erre való a Facebook, most pedig jól kiadod magad – és a másikat is.) Ezek piti játékok.
Egy kapcsolat (ha nem is méltó, de normális) befejezése a közösségi portálokon a csend. Nincs mocskolódás, nincs jelölgetés, nincs bosszantó poszt (úgyis megnézitek egymás oldalát – de legalább az egyikőtök biztosan), nem kell lemenni bunkóba. És nincs közös kép fennhagyása – a másikban idővel reményt ébreszt(het). És (lehetőség szerint) nincs azonnali állapotváltoztatás – már ami az egyikből a másikba való lépegetést illeti – eléggé fáj az mindkét félnek, hogy vége, nem kell tovább tetőzni. Amúgy meg úgyis tud az új kapcsolatról, legalább a neten legyen nyugta.
Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!
