Fotó: Miski Ádám
Kicsit meglepődtem, amikor az Agatha Raisin-sorozattal kapcsolatban a neten bujkálva beírtam a keresőbe a “spenótos halálpite” szavakat, és két verzióban dobta ki, a második volt a “spenótos halálpite könyv”. Nem akarom ezt bolygatni, de el tudom képzelni, hogy a sütis krimisorozat mellett volt, aki utánanézett az elkészítésnek. Vagy nem, csak lusta volt beírni, a google a barátunk.
Agatha Raisin és a spenótos pite. Jó kis krimi. Én Agatha Christie-hez szoktam, rajongok érte, a ködös Albion nekem vele működik igazán, annak ellenére, hogy imádok utazni Fleminggel és Bonddal, odavagyok Remarque-ért, szeretem Merlét, Lawrence Block érzékeny betörőjével is bírom a gyaloglást Manhattan utcáin, és még sorolhatnám, de valamiért különös vonzódást érzek a jó öreg angol földhöz. Agatha Christie ugyanakkor – nekem – zseniális, Poirot és Miss Marple, no és Hastings és Mrs. Oliver és a többiek kiforrott személyiségek. Ez az egy hiányzik nekem (egyelőre, és mentségemre legyen mondva, csak az első könyvet olvastam a sorozatból) Agatha Raisinból. De keresi magát, és ez a kettősség (a nagyvárosból szabadulni vágyó sikeres, egyedülálló szakember, és a kistelepülésre megérkező, mindenlében kanál, kapcsolatra vágyó – nem tudok jobb szót – öreglány, bár hozzátenném, ez csak érzés, nem fedi a valóságot) vélhetőleg eldől, és kiforr majd a következő részek alatt. Cotswolds viszont rendben van, idilli kisváros vagy falu, apró bolttal, mindent tudó lelkésznével és kocsmával. Mint bárhol máshol.
Agatha Raisin világa kicsit angol, de nagyon emberi. A sikerekhez szokott, félelmetes reklámszakember megpróbál elmenekülni az idegen, szívtelen Londonból, békét keresve és önmagát egy távolabbi kis faluba. Ahol rögtön megmérgezi a piteverseny bíróját. Aztán nyomozni kezd. Persze nem állítom, hogy általános, hogy mindenkinek így sikerül hírnevet szereznie, ha új közösségbe keveredik, de a módszer (majd ő megmutatja) mindannyiunknak ismerős lehet. Kedves sztori, többségében szimpatikus szereplők (főleg, hogy egy idő után mindenki gyanús), és hihető események. Az mondjuk egy kicsit kavart okoz, hogy a nyomozást időről időre sikerül megszakítani egy-egy londoni utazással – de csak azért, hogy a főszereplő ismét magára találjon, és visszatérjen az eredeti problémához, de minden kezdet nehéz, és nem véletlenül tart ott Agatha Raisin (már ami a kiadott könyveket illeti – eredeti nyelven a 21. kötetnél, magyarra fordítva talán a 17-nél), ahol tart. Én őszintén bízom benne, hogy ha nem is tudja levarázsolni Christie szeretett főszereplőit a színről, hoz egy szórakoztató, izgulós sorozatot, ahol valós emberek vannak, ahol magunkra ismerhetünk, ahol élmény lesz nyomozni. A ködös Albionban.
Kommentek