Képeslap

Ma kaptam egy képeslapot a szüleimtől. Na jó, kimondom: az anyukámtól és az apukámtól. (Azért ez a variálás, mert mégiscsak gyerekes, hogy anyuka meg apuka, de hát gyerek vagyok még, az ő gyerekük és igenis büszke vagyok rá. Gyerekesen!) Húsvéti képeslap (3 utcányira laknak), a szokásos kellemes húsvéti ünnepeken kívül még annyi szerepelt benne, hogy azért küldik, mert szeretem a képeslapokat. Egyébként nem csak kapni. Imádok képeslapot küldeni. Szerintem vicces, amikor a kihalt kapcsolattartási forma újra felüti a fejét a postaládádban, kedvet kapsz hozzá, hogy te is küldj. Azoknak meg pláne, akik nem szeretnek küldeni, vagy egyszerűen nem küldenek. Az anyukám testvérének a húgának a – annyira bonyolult a család, én egyszerűen nagynéninek hívom – szóval neki mindig küldök képeslapot. Titkon szerintem örül, én jót mulatok, mert nem bírom kihagyni, hogy a képeslapra ráírjam: “tudom, te nem szereted”. Ancsa barátnőm vagy 8000 kilométerre lakik tőlünk, összevissza tudunk csak beszélni, mindig számoljuk az órákat, ki hol tart éppen a napjában, de a képeslap nem maradhat el. Igaz, hogy vagy 3 hetet kering a világban, amire megérkezik, de megérkezik, és mindig mosolyt csal az arcra. Még akkor is, ha feleannyi dolgot nem lehet ilyenkor elmondani vagy kívánni egymásnak, mint mondjuk egy skype-beszélgetés alatt. A képeslap vadászatban az a legszebb, hogy mindenféle van: díszes, giccses, konzervatív, fekete-fehér, nagyon színes, undorító szöveggel ellátott, megható idézetes, rajzfilmfigurás, állítható, zenélős, 3D-s, borítékolható, klasszikus egyszerű, születésnapi, névnapi, karácsonyi, húsvéti, szeretetteles, szívbőljövő, gratulálunkos, eljegyzésetekre-s, csakúgyos, szép, csúnya, rútul fotózott, igazán igényes és még sorolhatnám (Gombóc  Artúr után szabadon). Azt hiszem indítani kellene egy projektet, hogy minden nap küldesz valakinek egy lapot, így egy évben (jó, számítsuk le a munkaszüneti napokat) körülbelül 250 lapot lehetne elküldeni, vagy csak akár hetente küldözgetni, hogy meglepj valakit. A képeslap küldésben persze az is nagyon jó – pláne, ha külföldről küldöd (néha itthon is sikeres a projekt) – hogy már régen hazaértél, elmesélted mindenkinek az élményeidet, amikor hazaesik egy lap,és hoz magával megannyi emléket – és szeretetet. A képeslapküldés nem csak a feladónak és a címzettnek okoz örömet – ha legalább 1 perce van a postásnak, még mielőtt a ládába dobja, talán neki is. Meg a többieknek, akik kézről kézre adják.