maszi

“Apa vagyok. Neked mi a szupererőd?” – ezzel a felirattal díszített pólót kapott PiciLá apukája a szüketésnapjára (természetesen PiciLától). Nekem nincs ilyen vagy hasonló pólóm, de legalább 4, valódi szupererőm van. Sorolom: 1. Minden reggel úgy nézek ki, mintha most jöttem volna az edzőteremből. Ugyanis szabadidőben alszom. Vastagabb, mint egy pizsama naci, és garantáltan nem… Tovább »

Egy dolog rosszabb annál, ha a babád nem alussza át az éjszakát: ha igen. Legalábbis először. Éjjel 1 óra van. Arra ébredek, hogy PiciLá határozottan dobálja magát az ágyban. Mindjárt ébredni fog – gondolom, gyors fejszámolás az utolsó szopizás óta – eltelt 4,5 óra. Kimegyek pisilni. Legalább nem akkor kell, amikor kijövünk. (PiciLá babaöbölben alszik,… Tovább »

Csillámom azt mondja, megváltozott a hangom, amióta PiciLá megszületett. Talán lágyabb lett, talán közelebbi – én viszont elfelejtettem megkérdezni, mire gondol pontosan – mert hogy belülről nem hallom, hogy másabb lenne. Persze nem a beszédhangomra gondolt, hanem a blog hangvételére. Amúgy ez abszolút elképzelhető, hiszen 4 éve indult a blog, közben mindenféle dolgok alakultak, én… Tovább »

Miközben ezt a bejegyzést írom, ülök a kiságy mellett, rá-ránézek hol mosolygva, hol aggódva, hol csak eltűnődve PiciLára, aki közben halk hangon gagyog – utolsó küzdelem az álom ellen -, és közben arra gondolok, hogy miért is ilyen fene nehéz ez az egész anyaság. Nem arra gondolok, hogy nem alszom normálisan hetek óta (pedig tényleg… Tovább »

Még mielőtt bárki azt gondolja, ez a paraanya-blogolás csak a félelmekről és a kétségekről szól, meg kell mindenkit nyugtatnom, vannak sikerélmények is. Nem viccelek, amikor azt írom, egy 6 hetes baba mellett ez már nem megy csodaszámba, de 3 héttel ezelőtt, ha engem kérdez bárki, akkor maximum lemondóan legyintek: “Aha, lesz majd jobb…persze, 20 év… Tovább »

Azt hiszem, kevés olyan dolog van, ami annyira elbizonytalanítaná a kedves “első gyerekes” szülőt, mint az öltöztetés. Főleg, ha téli a gyermek. És főleg, ha a szülő bizonytalan típus. Olyan, mint én. Paraanya, na.  Mert hogy idén télen nem annyira téli az időjárás. Illetve nem csak. Karácsonykor konkrétan plusz 8 fokban jöttünk haza a kórházból,… Tovább »

Kezdhetném azzal is, hogy tegnap végre először kiszabadultam. Nem mondatot akarok elemezni (pedig lehetne, annak idején a főiskolán jól belénk verték, hogy ha pedagógia pályára tévednénk mégis, akkor ne legyen gondja velünk a gyerekeknek – de ez egy másik történet), de több szempontból is vérzik a kijelentés. Nem igaz, hogy először. Voltam már kint (értsd… Tovább »

Paraanyának lenni nem választás kérdése. Vagy alapból az vagy, vagy nem – de ha egyszer megnyered ezt a (nem túl) kitüntető címet, soha többet nem szabadulsz. Gyakorlott gyermeket nevelő barátaim amúgy is azt mondják, a baba születését követően úgyis mindig lesz valami, amin aggódhatsz (kb. 3×18 éves koráig, és még azt követően is), a konkrét… Tovább »

Hányszor, de hányszor hallottam a várandóságom alatt, hogy bizony, a gyermek megszületésekor majd érezni fogom. Tudni. Zsigerből. Olyan nincs, hogy nem. Minden jön majd magától, ösztönösen tudni fogom, mi a jó a kisbabámnak, fel fogom ismerni a kívánságát, egymásra hangolódunk, aztán – ezt már csak én teszem hozzá – jöhet a csupa rózsaszín máz a… Tovább »

“Én aztán nem fogom túlspilázni! Nekem elveim vannak! Majd a gyerek idomul hozzánk, nem mi fogunk ugrálni körülötte! Biztos nem aggódom túl!” Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokat, elveket, elképzeléseket tartottam, gondoltam, dédelgettem magamban korábban. Sőt, valójában sosem gondoltam magamról, hogy egyszer velem is megtörténik: paraanya leszek. Egész egyszerűen nem fért bele a magamról szép lassan… Tovább »