maszi

Mindenki terhes. Amióta az első gyerekes bejegyzés megszületett, nemcsak a kérdésekre adott válaszok szaporodtak meg, hanem a környezetemben kisebb-nagyobb pocakkal szaladgáló nők is. Mindenki állapotos. (Jobban szeretem ezt a szót, és ezt nem csak a magyartanár mondja belőlem, hanem mert azt gondolom, a várakozással teli 9 hónap állapot, és nem teher – ennyit a szemantikáról.)… Tovább »

“Tudom, senki nem olvassa, de néha amikor unatkozom, vajjal kenem be magamat, bebújok egy hálózsákba és végigcsúszok a konyhapadlón, eljátszom, hogy csiga vagyok.” Sokadik ismerősömnél látom ezt a kiírást a Facebookon a napokban, gondolom a klasszikus terjedő hülyeség, amikor megpróbáljuk mérni, vajon hány embert sikerült interakcióra buzdítanunk, ha már az esős pünkösdhétfőn nem lehet tavasz-szelfit,… Tovább »

Hetek óta sóvárogva nézegetem (felváltva) a butikok kirakatában villogó bikiniket és a szomszédos fagyizó édestölcsérében bujkáló csokoládé-málna-eper-tiramisu-somlóigaluska (igen, somlói galuska fagyiban!) gombócokat. Kicsit örülök, amikor reggel pont be tudom csúsztatni az öv végét a farmer második bújtatójába, közben meg azon töröm a fejem, mennyire leszek hullafáradt, amire este hazaérek, úgy értem érzek-e majd késztetést a… Tovább »

  Legyen gyerek, vagy ne legyen? Általánosan visszatérő kérdés. Nagyjából 25 év felett, főként ha párkapcsolatban él az ember lánya (fia), folyton folyvást megkapja ezt a kérdést. (Ha házas, akkor hatványozottan.) És nem csak a szüleitől. Meg az ismerőseitől. Meg a rokonaitól. A boltban. A buszon. A lépcsőházban. A főnökétől. A kollégáitól. A gyerekes barátaitól…. Tovább »

Gyöngyvirágot veszek az anyukámnak. Ez nagy dolog tőlem, a virágismeretem a lelkiismeretesen látogatott biológia órák és a nagypapa kertjében eltöltött gyermekkor ellenére is finoman szólva hiányos. De anyának gyöngyvirágot veszek. Nem ez a kedvence. De a nagypapa ezt szokta venni a nagymamának, aztán, miután már a nagypapa nem tudott többet venni, anya is – anyák… Tovább »

Számot vetek. Középkorú leszek. Vagy valami ilyesmi. Ma ünnepélyesen – tortával és családi ebéddel és pálinkával és köszöntésekkel – visszafordíthatatlanul is betöltöttem a 31. életévemet. Már ami a születés napját illeti. Az életem felét már megértem. A gyerek felét. A kereső felét. Nem matematikailag vagy statisztikailag gondolom, na jó – utóbbit nézve, legyünk pozitívak, ez… Tovább »

Divatbemutató – kicsit másképp. Szombathelyen négy éve hódít szakadatlan a kezdeményezés, amely egy évben egyszer, egy rövid estére kifordítja a világot, közel hozza a szokatlant, megfacsarja az arra érzékenyek szívét, és még azokat is utoléri, akik soha nem foglalkoztak a kérdéssel. Nem kézzel épít akadálymentes járdaszegélyeket, nem tüntet az elfogadás mellett, nem beszél légből kapott… Tovább »

Sok aktív nap után csendben keresi az ember magában a katarzist, a megnyugvást élményét, az önnön vállon veregetés jogosságát, helyette pedig üres csend marad, mardosó hideg (vagy meleg, ez az éppen elfogyasztott étel-ital minőségétől függ), és az érzés, hogy kiönthessük valakinek (inkább valakire) a bent kavargó zagyvalékot. Ott volt például a hétvégén a sör. Nem… Tovább »

Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Tovább »

Ma kaptam egy képeslapot a szüleimtől. Na jó, kimondom: az anyukámtól és az apukámtól. (Azért ez a variálás, mert mégiscsak gyerekes, hogy anyuka meg apuka, de hát gyerek vagyok még, az ő gyerekük és igenis büszke vagyok rá. Gyerekesen!) Húsvéti képeslap (3 utcányira laknak), a szokásos kellemes húsvéti ünnepeken kívül még annyi szerepelt benne, hogy… Tovább »