maszi

Hivatal, sorban állok. Anyuka az ügyintéző gyermek (nem hatéves) mellett, éppen okosító előadást tart az igazolvány kiváltásának menetéről. Aztán hívószóra odalibben a pulthoz, szóhoz sem engedve porontyát, határozottan, gyorsan intézkedik. Máskor apuka tájékozódik telefonon, milyen megoldások jöhetnek szóba a sikertelen vizsgaidőszak végén. A postán megint anyuka áll sorba az ifjú felnőtt erkölcsi bizonyítvány kiváltásának kérvényezésekor,… Tovább »

Azt terveztem a legelején, hogy összesen hét posztot fogok írni a Facebook-mentes egy hétről, de így a vége felé nagyon nyögve nyelős. Nem azért, mert nincs mit mondanom – dehogynem. Írtam már figyelemről, barátságról, szabadságról és főleg függetlenségről, az emberi kapcsolatokról, hova tartozásról és kukkolásról is. Most szívem szerint a várakozásról szeretnék, mert hogy azért… Tovább »

Immunis lettem. És egyre több olyan embert, ismerőst, barátot, ismeretlent találok, akik szintén immunisak. Nincs Facebook-betegségük – és jól érzik magukat. Egyébként már majdnem elhittem (4 nap után), hogy én sem hiányzom onnan senkinek, amikor a következő üzenet landolt az emailjeim között: “98 értesítés, 1 csoportmeghívó, 6, a csoportokból érkezett hír, 3 eseménymeghívó és 64… Tovább »

Azért hívsz, hogy most indulsz. Igaz, ma már harmadszor hívsz ezzel, de most hallom a hangodon, hogy tényleg indulsz, és hiszek neked. Lehet azt hiszed unatkozom, de éppen elmerültem a világomban, zenét hallgatok és bort kortyolgatok, a barátaimmal is beszélek, közben pedig minden gondolatom nálad van. Csak téged várlak. Aztán újra hívsz, hogy már úton… Tovább »

Van az a pont, van az az idő, amikor elkezdesz aggódni értük, mert már nem rettenthetetlenek, mint azt gyerekként láttad. Van az a pont, amikor elkezd rajtuk látszódni az idő. Van az a pont, amikor elkezdesz aggódni, furcsa, addig nem ismert, elfogódott aggódással, pedig te vagy a gyerek, és ők a felnőttek. Van az a… Tovább »

Hideg van. Furcsán hideg. Pedig tudom, hogy vársz a vasútállomáson. Megígérted, én meg érzem is. Mindig érzem, mintha soha nem távolodnál el. De mostanában sokszor vagy távol. Pedig ugyanúgy hívsz. Ugyanolyan a hangod. Ugyanolyan minden. Mégis érzem. Tudom. Előbb tudom, mint te. Ez feszít belül. Téged is feszít, de téged más miatt. Pedig tudom az… Tovább »

Mindig hallom a hangod. Átszűrődik a legnagyobb hangzavaron, egyre többen vagyunk, már régóta nem vagyok melletted, mindenki nyüzsög, forróság van, indul a buli, de nem kell, hogy keresselek, mert hallak. Hallak mindenütt. Reggel is, amikor fő a kávé, amikor egyedül barangolok a városban, amikor egy helyen ülünk, de mással beszélgetünk, amikor későn érsz haza, és… Tovább »

Nem tudom, mit látok benned. Nem vagy semmiben sem kiemelkedő, sem átlagon felüli, ha csak abban nem, hogy úgy vonzasz, akár a mágnes, ha csak a közeledbe érek, elkezd bizseregni körülöttem a világ. Elveszek. Nem látok semmit, nem hallok semmit, csak téged látlak, olyan erővel húz feléd valami megmagyarázhatatlan erő, hogy levegőt venni is elfelejtek,… Tovább »

Az ember mindig olyan naiv. Hisz abban, hogy bizonyos dolgok megtörténte után az azzal összefüggő dolgok elkezdenek változni. Nem nagy dolgokra gondolok. Pl. amikor kevés zöldséget és gyümölcsöt eszel (pedig tudod, hogy egészségesebb lenne többet fogyasztani), bízol benne, hogy majd nyáron, a szezonban a sok finomság láttán többször választod majd a boltban, a zöldségesnél –… Tovább »

Gyöngyvirágot veszek az anyukámnak. Ez nagy dolog tőlem, a virágismeretem a lelkiismeretesen látogatott biológia órák és a nagypapa kertjében eltöltött gyermekkor ellenére is finoman szólva hiányos. De anyának gyöngyvirágot veszek. Nem ez a kedvence. De a nagypapa ezt szokta venni a nagymamának, aztán, miután már a nagypapa nem tudott többet venni, anya is – anyák… Tovább »