maszi

Korábban azt gondoltam, ha szülő leszek, akkor én is olyan bátor és vagány leszek, mint a saját szüleim. Ebben az esetben nyilvánvalóan eltekintek a paraanya mivoltomtól, de tény, azt gondoltam, az anyák rettenthetetlenek. Kívülről biztosan. Belül viszont olykor nekik is csak úgy zakatol a szívük. Nem a levegőbe beszélek, ma beesett egy kismadár az erkélyre (és… Tovább »

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok – olvasom ma, kivételesen a laptopom előtt ülve, miközben ebédelek. A kivétel a laptopnak is szól meg az ebédnek is, jellemző, hogy PiciLá mellett a fotelban eszem, ha ketten vagyunk, és valószínűleg marad is ez a szokás, amíg el nem jön az etetőszékes időszak. (A másik lehetőség, hogy apukájával… Tovább »

Innentől kezdve örök második leszel – mondta a legjobb fiúbarátom, maga is két(leány)gyerekes apuka, amikor kiderült kislányt hordok a szívem alatt. Persze tudtam, hogy ő lesz nekünk a legfontosabb, pláne apukájának, de hogy mindenek felett elsősorban anya vagyok és csak utána én – ez egészen máig nem esett le. Pedig írtam bőven a megszületett paraanyáról,… Tovább »

Csillámom azt mondja, megváltozott a hangom, amióta PiciLá megszületett. Talán lágyabb lett, talán közelebbi – én viszont elfelejtettem megkérdezni, mire gondol pontosan – mert hogy belülről nem hallom, hogy másabb lenne. Persze nem a beszédhangomra gondolt, hanem a blog hangvételére. Amúgy ez abszolút elképzelhető, hiszen 4 éve indult a blog, közben mindenféle dolgok alakultak, én… Tovább »

Miközben ezt a bejegyzést írom, ülök a kiságy mellett, rá-ránézek hol mosolygva, hol aggódva, hol csak eltűnődve PiciLára, aki közben halk hangon gagyog – utolsó küzdelem az álom ellen -, és közben arra gondolok, hogy miért is ilyen fene nehéz ez az egész anyaság. Nem arra gondolok, hogy nem alszom normálisan hetek óta (pedig tényleg… Tovább »

Paraanyának lenni nem választás kérdése. Vagy alapból az vagy, vagy nem – de ha egyszer megnyered ezt a (nem túl) kitüntető címet, soha többet nem szabadulsz. Gyakorlott gyermeket nevelő barátaim amúgy is azt mondják, a baba születését követően úgyis mindig lesz valami, amin aggódhatsz (kb. 3×18 éves koráig, és még azt követően is), a konkrét… Tovább »

Nem tudom, ki volt az a barom, aki azt állította, a titok édes teher. Egyrészt ritka, hogy a titkok nem derülnek ki, másrészt tényleg teher, és az évek alatt egyre több rakódik ránk. Az apró, icipici, szinte jelentéktelen rejtegetnivalótól a súlyos, nehéz titkokig. Persze a teher közös: annak is, aki a bizalmával megtisztelt minket (jó… Tovább »

Amikor nem úgy alakulnak a hétköznapok, ahogy elterveztük, bizony szembe kell nézni a valósággal, vagy legalábbis azzal a képpel, amit valósnak tartunk a saját életünkben. Például azzal, hogy ma este nincs vacsora, holnapra nincs ebéd, a szennyesruhatartó csak úgy dagad a bedobált holmiktól, a vasalatlan valamilyen csodára vár, és a mosogatógépbe sem tüntette el senki… Tovább »

Mi, nők, hajlamosak vagyunk az énidő kiosztásakor csak magunkra gondolni. Nem igazságot szeretnék tenni a világban (dehogynem!), de azért kicsit faramuci a helyzet, amikor a magunkért küzdés közben elfeledkezünk arról, hogy a másik is ember. Igen, a másik. A férfi. Mert az énidő neki is jár. Nem ritkán hallom társaságban, amikor egy-egy fél kibukik azon,… Tovább »

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. Tovább »