maszi

Az apákról ritkán esik szó, ha azt elemezzük, kire is hasonlítunk. Legalábbis mi nők hasonlóságokat keresve és azt kimondva, nagyon sokszor inkább csak az anyai példát látjuk magunk előtt, legyen szó jó vagy rossz tulajdonságról. Pedig apa is ott van. Nem csak mint szülő, hanem mint követendő példa, a mintavétel első (második) példája. És nem… Tovább »

Harag nélkül megyünk haza. Végig nevetjük az utat, sok dologról beszélgetünk, mélyen és őszintén, magunkról, komoly dolgokról. De belépve, mintha elkezdenél félni. Én meg nem értem, hogy az ajtó becsukódása után hová tűnik az oldottság. Feszengünk, én főleg miattad, mert nem értem a hirtelen hangulatváltozást, te meg más miatt, valahol máshol vagy, ahol nem érlek… Tovább »

Nem tudok szabadulni tőled. Nem tudok szabadulni a múlttól, az emlékektől, az érzésektől, csak rágódok-rágódok a kimondatlan szavakon, újra és újra összerakom a mondatokat, eljátszom a gondolattal, hogy ha legközelebb találkozunk, majd jól beolvasok neked, aztán ez a késztetés elmúlik, nem akarok beszélni se veled, nem akarom feleslegesen jártatni a számat, ha már úgyis elmúlt… Tovább »

Ki kell-e mondani? Szükségünk van rá, hogy elhangozzon az a bizonyos szó, szeretlek. Hogy hozzám tartozol. Hogy az enyém vagy. Utóbbit jóérzésű ember nem nagyon akarja, bármennyire is szimpatikus a rövidke mondat. Valakié lenni utoljára Charlie-nál működött (emlékszem, amikor óriási sláger volt a dal, valamikor a kilencvenes évek közepén, jóapám bőgetve hallgatta – meg a… Tovább »

Tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk. Persze, a klasszikus első és utolsó pillanatban mindenképp, de azt hiszem, úgy igazán amúgy is. Utazáskor, munkába menet, ebédidőben, álmunkban, a fodrásznál – bármikor, ha valami történik velünk. Egyedül éljük meg, egyedül vagyunk. Egyedül birkózunk meg a problémákkal, egyedül vagyunk, amikor öröm ér minket – egyedül vagyunk, hiszen csak mi éljük… Tovább »