maszi

Még mielőtt bárki azt gondolja, ez a paraanya-blogolás csak a félelmekről és a kétségekről szól, meg kell mindenkit nyugtatnom, vannak sikerélmények is. Nem viccelek, amikor azt írom, egy 6 hetes baba mellett ez már nem megy csodaszámba, de 3 héttel ezelőtt, ha engem kérdez bárki, akkor maximum lemondóan legyintek: “Aha, lesz majd jobb…persze, 20 év… Tovább »

Ezt igazán elrontottam! Én, a nagy elvharcos, az önmagad elfogadásának szószólója, elkövettem egy óriási hibát! Most meg azon agyalok, hogyan tudom száműzni az egészet a gondolataimból, hogyan tudok olyan lenni, amilyen még reggel voltam. Reggel, amikor még boldog tudatlanságban morfondíroztam azon, hogyan áll a kiválasztott szoknya az inggel, és nem törődtem a részletekkel. Aztán vettem… Tovább »

Komolyan elegem van. Elegem, hogy nem olvasok másról a neten, mint hogy mivel fogyjak az utolsó pillanatban nyaralás előtt (igen, már csak két hét és indulok), melyik a legelőnyösebb fürdőruha-bikini-trikini-akármi, amiben feszíthetek, hogyan húzzam be a hasam, hogy (végre) jó képek készüljenek rólam, most pedig azt látom, mit ne egyek a strandon, hogy ne hízzak… Tovább »

Ki kell-e mondani? Szükségünk van rá, hogy elhangozzon az a bizonyos szó, szeretlek. Hogy hozzám tartozol. Hogy az enyém vagy. Utóbbit jóérzésű ember nem nagyon akarja, bármennyire is szimpatikus a rövidke mondat. Valakié lenni utoljára Charlie-nál működött (emlékszem, amikor óriási sláger volt a dal, valamikor a kilencvenes évek közepén, jóapám bőgetve hallgatta – meg a… Tovább »