maszi

Így (ne) költözz kisbabával!

Vannak nagy tévedések az életben. Ha jobban szeretnék belemélyedni, akkor elég hosszan sorolhatnám a kisebb-nagyobb rossz döntéseket egyfajta számadásként. De most nem ez a cél, hanem egy konkrét, nagyjából 2 hónapja zajlott esemény tanulságainak levonása. Ugyanis költöztünk. Igen, az akkor 3 hónapossal. Soha többet nem költözök – ezt akkor jelentettem ki, amikor 26 évesen minden… Tovább »

Ezek a kezdő anya sikerei

Még mielőtt bárki azt gondolja, ez a paraanya-blogolás csak a félelmekről és a kétségekről szól, meg kell mindenkit nyugtatnom, vannak sikerélmények is. Nem viccelek, amikor azt írom, egy 6 hetes baba mellett ez már nem megy csodaszámba, de 3 héttel ezelőtt, ha engem kérdez bárki, akkor maximum lemondóan legyintek: “Aha, lesz majd jobb…persze, 20 év… Tovább »

Ezért ne legyél maximalista!

Korábban inkább pozitív felhanggal bíró negatív tulajdonságnak, munkahelyen, állásinterjún, általános jellemzésnél pedig jó beugrónak gondoltam, hogy maximalista vagyok. Mert tényleg az vagyok. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem annyira pozitív dolog, sőt, ráadásul ahelyett, hogy katalizátorként működne bennem, kiderült, hogy kézenfogta a parázást is. Az egész azzal kezdődött, hogy ügyes gyerek voltam. Jól tanultam,… Tovább »

Díjat mindenkinek!

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. Tovább »

Ezért kezdtem sportolni harmincévesen

Túl vagyok már azon, hogy újévi fogadalomként a “most aztán tényleg sportolok idén” kezdetű ígérettel indítsak. Azt is be kellett látnom, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem fogok legalább 15 centit nőni, nem leszek madárcsontú filigrán alkat, körte alakom van (ha rosszul kelek, nyilván találok erre más jelzőt is), és becsszó, hogy nem a tévéből és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!