Volt ez a harminc napos kihívás, az “Itthon a gyerekkel” című – talán senkinek sem kell bemutatnom a LifeT!LT blogján futó – sorozatot, ahol az alapító, aki egyben egy egyéves kisfiú apukája, bevállalta, hogy egy hónapon keresztül átveszi anyától a stafétabotot, vagyis a gyermek nevelését, ellátását, gondozását, háztartási munkákat stb. Tehát 30 napra apa helyett anya… Tovább »
Az anyaság nem az a munka, amiért fizetés jár. Főleg nem apától.
Volt ez a harminc napos kihívás, az “Itthon a gyerekkel” című – talán senkinek sem kell bemutatnom a LifeT!LT blogján futó – sorozatot, ahol az alapító, aki egyben egy egyéves kisfiú apukája, bevállalta, hogy egy hónapon keresztül átveszi anyától a stafétabotot, vagyis a gyermek nevelését, ellátását, gondozását, háztartási munkákat stb. Tehát 30 napra apa helyett anya… Tovább »
Azért hajtunk, hogy boldogok legyünk. Boldogok: hogy legyen kajánk, legyen biciklink, legyen kocsink, legyen lakásunk, legyen pénzünk. Legyen pénzünk nyaralásra, a gyerek cipőjére, új táskára, csak hajtunk és hajtunk, közben szépen motivál bennünket a tudat, hogy ha hajtunk a boldogságért, bizony boldogok leszünk. De ha állandóan hajtunk, akkor mikor élünk? Persze tudom, hogy egy idális világban… 
“Jó lenne, de … ” -minden kifogás így kezdődik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a pozitív, az életünkre jó hatással lévő dolgokat hátrébb sorolni, mellőzni, mert mindig van kifogás. Aztán észre sem vesszük, és a napi mókuskerék felőrölt, maradnak a szürke hézköznapok és a sóvárgó érzés: “pedig megtehettem volna”. Fontos a kötelesség és a realitás, de gyakran esünk… 
Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. 