maszi

Mindannyian éreztünk már olyat egy-egy megfáradt estén, hogy jó lenne, ha a vendégeink önszántukból távoznának és nem nekünk kellene őket hazaküldeni. Mert az ember (lánya) sem sértődést nem akar, sem a rossz vendéglátó színében feltűnni. Vannak mégis nehéz helyzetek, amikor muszáj a másik tudtára adni, eljött a távozás ideje. De hogy csináljuk? Vicces és kevésbé… Tovább »

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy miért gondoljuk, játszani csak gyerekként lehet. Ritka ugyanis, hogy az ember (lánya) magának keressen bármilyen társast, kártyapaklit, fejtörőt, és valljuk be, maximum akkor bámulunk nosztalgiával eltelve a polcokon sorakozó dobozokra, ha a rokon gyerkőcnek kell szerezni valami meglepetést egy-egy ünnep alkalmából. Pedig játszani jó, felnőttként is, még ha nem is… Tovább »

Tetszik nekem ez a könyv. Jó humorral fűszerezett, intelligens és szórakoztató. Pedig én egy ideje igyekszem elmenekülni a naplóregényektől, mivel a kortárs ifjúsági irodalom nagy százalékban első szám első személyben, azon belül is napló formában íródik. Amúgy nincs ezzel baj, tegye fel a kezét, aki soha nem ült oda a füzet, emlékkönyv, gép elé, hogy… Tovább »

Férfi és nő között igenis létezik barátság – állítják sokan, míg legalább ugyanennyien vannak, akik nem hogy nem hisznek benne, példák tucatjait tudják sorolni, amikor biztos, hogy nem működik. A pro tábor elvei szerint létezik a tiszta szeretet, amikor nem látjuk a másikban az ellenkező nemet, nem vonz minket szexuálisan, míg a kontra tábort erősítők… Tovább »

Jól ébredek. Hetek óta először nem vagyok fáradt, nem tudom, a kukásautó hangja ébreszt, vagy hogy csak egyszerűen dühöng a nyár, végre friss a levegő, az ébresztő szellő simogatóan köszön be a nyitott ablakon, de fent vagyok végre, frissen és üdén, régóta várok erre. Aztán meglátom az üzenetedet. Nem, nem akarom megnézni, összeszorul a gyomrom,… Tovább »

Energiavámpírok már pedig vannak. Nem a klasszikus, ZS-kategóriás mindenféle elektromos fogyasztókra gondolok, hanem azon típusú emberekre, akik nagy vidáman csatlakoznak hozzád (miközben te egyre kevésbé örvendezel), kérdéseikkel, udvarias érdeklődésükkel folyton megtalálnak, aztán nem szállnak le rólad, de legfőképpen minden egyes találkozásnál merítenek (belőled). Miközben ők egyre jobban vannak. Az energiavámpírsággal foglalkozó “szakirodalom” szerint az energiavámpírok… Tovább »

Nem tudok szabadulni tőled. Nem tudok szabadulni a múlttól, az emlékektől, az érzésektől, csak rágódok-rágódok a kimondatlan szavakon, újra és újra összerakom a mondatokat, eljátszom a gondolattal, hogy ha legközelebb találkozunk, majd jól beolvasok neked, aztán ez a késztetés elmúlik, nem akarok beszélni se veled, nem akarom feleslegesen jártatni a számat, ha már úgyis elmúlt… Tovább »

Ki kell-e mondani? Szükségünk van rá, hogy elhangozzon az a bizonyos szó, szeretlek. Hogy hozzám tartozol. Hogy az enyém vagy. Utóbbit jóérzésű ember nem nagyon akarja, bármennyire is szimpatikus a rövidke mondat. Valakié lenni utoljára Charlie-nál működött (emlékszem, amikor óriási sláger volt a dal, valamikor a kilencvenes évek közepén, jóapám bőgetve hallgatta – meg a… Tovább »

D. Tóth Krisztát én akkor szerettem meg, amikor még szerkesztő-riporter-műsorvezető volt, és szépen lassan sikerült követni a pályáját (szigorúan a képernyőn keresztül), publikációit, majd akkor is, amikor a televíziózásnak búcsút mondott, és az írás felé fordult. Mindig szimpatikus volt nekem, és kíváncsian vártam, amikor beharangozták első megjelenő – felnőtteknek szóló – regényét, a Jöttem, hadd… Tovább »

Beszélnünk kell Kevinről. Igencsak találó cím egy nem mindennapi történethez. Adott egy család: két gyerek (az egyikük Kevin) és a szülők. Az anya, Eva leveleit olvashatjuk, amit a férjének küld. Amiben elmeséli a család történetét. Egy nem mindennapi, amerikai család történetét. Egy őszinte levélfolyam, amire sosem jön válasz. A Beszélnünk kell Kevinről nem azért óriási,… Tovább »