maszi

Jól mulatok. Egy hazai divattervező oldalán megosztott, 4 ruhát mozaikszerűen mutató kép alatt sorakozó (és folyamatosan szaporodó) kommenteket olvasom. A felhívás pusztán annyi volt: “egy számot kérünk”. Nyilván a 4 fotó valamelyikét kellett tetszikelni. Erre valaki hozzászólt: 10. “Már mint 10 kiló kellene a modellre”. Óriási balhé keveredett belőle – persze virtuálisan. Én meg mulatok…. Tovább »

Van az a közmondás: “Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” – én pedig egyre inkább érzem, hogy igaz a népi bölcsesség. Persze ez nem csak és kizárólag a külső jegyekre vonatkozik (mégis csak van egy apám is, szóval valamelyest rá is hasonlítok), hanem szokásokra, belső tulajdonságokra. És ahogy telnek az évek, látom, érzem… Tovább »

Harag nélkül megyünk haza. Végig nevetjük az utat, sok dologról beszélgetünk, mélyen és őszintén, magunkról, komoly dolgokról. De belépve, mintha elkezdenél félni. Én meg nem értem, hogy az ajtó becsukódása után hová tűnik az oldottság. Feszengünk, én főleg miattad, mert nem értem a hirtelen hangulatváltozást, te meg más miatt, valahol máshol vagy, ahol nem érlek… Tovább »

Sok aktív nap után csendben keresi az ember magában a katarzist, a megnyugvást élményét, az önnön vállon veregetés jogosságát, helyette pedig üres csend marad, mardosó hideg (vagy meleg, ez az éppen elfogyasztott étel-ital minőségétől függ), és az érzés, hogy kiönthessük valakinek (inkább valakire) a bent kavargó zagyvalékot. Ott volt például a hétvégén a sör. Nem… Tovább »

Nincs annál szebb, mint amikor egy új ismerkedés, találkozás, weboldal-készítés, blogírás, buszra felszállás, boltba, kávézóba érkezés esetén köszönünk – már akinek volt gyerekszobája, vagy ha az nem is, jóképességű szülője, aki jókor, jó helyen elmagyarázta, hogy illik kinyitni a szánkat (artikulálva), kiadni hangot (szavakká formálva, nem csak hümmögni), és a napszaknak vagy kornak megfelelően odaköszönni…. Tovább »