maszi

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. Tovább »

Szögezzük le az elején: nem vagyok sorozatfüggő. Még csak tévét sem nézek gyakran. Ennek nem az az oka, hogy nem akarok – akarok én, de borzalmas a kínálat, az esetek nagy többségében pedig egész egyszerűen nincs rá időm. Szóval, ha néha-néha a képernyő elé keveredek, többéves és megbízható, csajos filmeket vagy sorozatokat keresek – kellő… Tovább »

Amikor gyerek voltam, mindig vágytam rá, hogy egyszer majd, amikor felnőtt leszek, igazi felnőtt beszélgetésekben vegyek részt. Akkor majd kiderül, miről beszélnek a nagyok (komoly és felelősségteljes témákról – gondoltam), közben sokáig fent lehet maradni, és nem csak üdítőt vagy vizet lehet inni – kisgyerekként mindez megközelíthetetlen és hihetetlenül vonzó volt. A szüleim vendégségbe jártak és vendégeket… Tovább »

Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az… Tovább »

Nem mehetek el szó nélkül a legutóbbi, nagy netes és utcai nyüzsgést kiváltó, a női önmegvalósítás fogalmának kihirdetése mellett. Nem fogok politizálni, lényegét tekintve teljesen mindegynek tartom, hogy ki beszélt arról, hogy a nőknek a gyerekszülés a dolga, tulajdonképpen csak azért morgok, mert a nőiességet, a női sikert és a női önbecsülést akarják mások meghatározni…. Tovább »

Van az a pont, amikor a nyugis napon egyszer csak előtör az emberből a félelem – valami nincs rendben. Aztán ez a félelem tárgyat talál magának – és olykor elkezdünk parázni. Félelemlista, a teljesség igénye nélkül. Az egész teljesen keszekuszán, a semmiből jutott eszembe. Vélhetően a széthajtott nap hozománya: nem akarok most elindulni akárhová, mert… Tovább »

Szeretném azzal kezdeni, hogy hát ez olyan izé. Tudjátok, az az izé, amit akkor mondunk, amikor izé. Mert ez a könyv olyan. Izéféle. Ettől pedig kicsit keszekuszán érzem magam. Mert nálam egy könyv vagy jó vagy nagyon jó (és további fokozási fázisok) vagy rossz, bűnrossz és társai, de izéféle nem szokott lenni. Hát ez az…. Tovább »

Nem nagyon olvastam még olyan könyvet, ahol végig viszketett a tenyerem, hogy valakit jól pofán vágjak a szereplők közül. Azt hiszem szórakoztató, vicces könyvre számítottam, amikor ennek nekiálltam, de nem jött be a várakozás, ugyanakkor mégsem vagyok csalódott, mert tökéletesen lefestett egy olyan világot, amivel soha nem tudtam azonosulni. Szögezzük le az elején: nem, nem… Tovább »

Ismered azt a típust, aki a munkaidő befejezése után még órákig marad, rendezget, kering, új feladatot talál ki magának – hogy ne kelljen hazamennie? Ismered azt, aki néha panaszkodik, hogy nincsenek barátai, de akkor sem mozdul ki a négy fal közül, ha egy egész társaság hívja? Ismered azt, aki mindenféle okokat kitalál, hogy ne kelljen… Tovább »

Egy szakítás mindig nehéz. Főleg, ha nem klasszikus – nem párkapcsolati. Munkatársi, barátság vége, a közös munka legvége. Nehéz meghozni a döntést. Nem tudom, kinek nehezebb. Annak, aki meghozza, vagy aki tudomásul veszi? Ilyenkor nincs nagyon mit csinálni. Egyik oldalról sem. Talán csendben maradni és békét keresni. Szakítani valakivel, akivel évekig együtt dolgoztál, sokkal rosszabb,… Tovább »