Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Tovább »
Két ember között a legrövidebb út az okostelefon. Ja nem, a mosoly!
Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Tovább »
Utálom a reggeleket. Nem, nem csak azért, mert újra csörög az óra. Nem azért, mert a legszebb álmomba kiabál a vekker, nem azért, mert pont megvan a legkényelmesebb hely, nem azért, mert pont reggel 6-kor simogat kedvesen a takaró, pont most a legpuhább, pont most a legjobb. Nem ezért. Hanem mert amint kiteszem a lábam… 
Üresen kong az épület a léptektől, a folyosó mindkét oldalán nyitott ajtók sora, terjed a fertőtlenítő szaga, amolyan “kórházszag”, keveredik az áporodott izzadtság az ágyakon hónapok óta fekvő testek kipárolódásával, szúrja az ember orrát, a kint viháncoló napsütés meg egyre hívogat. Nagy levegő kell, ha bent akarok maradni, már pedig akarok, látogatóba jöttem az idősek… 
Hetek óta sóvárogva nézegetem (felváltva) a butikok kirakatában villogó bikiniket és a szomszédos fagyizó édestölcsérében bujkáló csokoládé-málna-eper-tiramisu-somlóigaluska (igen, somlói galuska fagyiban!) gombócokat. Kicsit örülök, amikor reggel pont be tudom csúsztatni az öv végét a farmer második bújtatójába, közben meg azon töröm a fejem, mennyire leszek hullafáradt, amire este hazaérek, úgy értem érzek-e majd késztetést a… 