maszi

“Apa vagyok. Neked mi a szupererőd?” – ezzel a felirattal díszített pólót kapott PiciLá apukája a szüketésnapjára (természetesen PiciLától). Nekem nincs ilyen vagy hasonló pólóm, de legalább 4, valódi szupererőm van. Sorolom: 1. Minden reggel úgy nézek ki, mintha most jöttem volna az edzőteremből. Ugyanis szabadidőben alszom. Vastagabb, mint egy pizsama naci, és garantáltan nem… Tovább »

“Jó lenne, de … ” -minden kifogás így kezdődik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a pozitív, az életünkre jó hatással lévő dolgokat hátrébb sorolni, mellőzni, mert mindig van kifogás. Aztán észre sem vesszük, és a napi mókuskerék felőrölt, maradnak a szürke hézköznapok és a sóvárgó érzés: “pedig megtehettem volna”. Fontos a kötelesség és a realitás, de gyakran esünk… Tovább »

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy miért gondoljuk, játszani csak gyerekként lehet. Ritka ugyanis, hogy az ember (lánya) magának keressen bármilyen társast, kártyapaklit, fejtörőt, és valljuk be, maximum akkor bámulunk nosztalgiával eltelve a polcokon sorakozó dobozokra, ha a rokon gyerkőcnek kell szerezni valami meglepetést egy-egy ünnep alkalmából. Pedig játszani jó, felnőttként is, még ha nem is… Tovább »

Túl vagyok már azon, hogy újévi fogadalomként a “most aztán tényleg sportolok idén” kezdetű ígérettel indítsak. Azt is be kellett látnom, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem fogok legalább 15 centit nőni, nem leszek madárcsontú filigrán alkat, körte alakom van (ha rosszul kelek, nyilván találok erre más jelzőt is), és becsszó, hogy nem a tévéből és… Tovább »

Régóta vártam erre a könyvre. Tavaly karácsony előtt, amikor benyújtottam a választható listát az ünnepre meglepetésnek szánt és szóba jöhető könyvekre, ez is felkerült. (Sajnos csak a harmadik helyre írtam fel, és megfeledkeztem a fontos tényről, miszerint a férfiak lineárisan olvasnak és gondolkodnak – tehát ha megvan az első (két) kötet, eszükbe sem jut megvenni… Tovább »