maszi

D. Tóth Krisztát én akkor szerettem meg, amikor még szerkesztő-riporter-műsorvezető volt, és szépen lassan sikerült követni a pályáját (szigorúan a képernyőn keresztül), publikációit, majd akkor is, amikor a televíziózásnak búcsút mondott, és az írás felé fordult. Mindig szimpatikus volt nekem, és kíváncsian vártam, amikor beharangozták első megjelenő – felnőtteknek szóló – regényét, a Jöttem, hadd… Tovább »

Sok aktív nap után csendben keresi az ember magában a katarzist, a megnyugvást élményét, az önnön vállon veregetés jogosságát, helyette pedig üres csend marad, mardosó hideg (vagy meleg, ez az éppen elfogyasztott étel-ital minőségétől függ), és az érzés, hogy kiönthessük valakinek (inkább valakire) a bent kavargó zagyvalékot. Ott volt például a hétvégén a sör. Nem… Tovább »

Kitört a tavasz. Bringára pattanunk, tekerünk a napsütésben, lágy szellő simogatja a hátam, szembe nevet a nap, amíg húzunk előre. Harmadik utcán a népszerű cukrászda, bizony, a család együtt tölti a vasárnapot, szigorúan kocsival közlekedve – az út alatt még közelebb kerülnek egymáshoz a 2 négyzetméteren – innentől kezdve a kanyarban is autók egymásra tapadva,… Tovább »

Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Tovább »