maszi

Korábban azt gondoltam, ha szülő leszek, akkor én is olyan bátor és vagány leszek, mint a saját szüleim. Ebben az esetben nyilvánvalóan eltekintek a paraanya mivoltomtól, de tény, azt gondoltam, az anyák rettenthetetlenek. Kívülről biztosan. Belül viszont olykor nekik is csak úgy zakatol a szívük. Nem a levegőbe beszélek, ma beesett egy kismadár az erkélyre (és… Tovább »

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok – olvasom ma, kivételesen a laptopom előtt ülve, miközben ebédelek. A kivétel a laptopnak is szól meg az ebédnek is, jellemző, hogy PiciLá mellett a fotelban eszem, ha ketten vagyunk, és valószínűleg marad is ez a szokás, amíg el nem jön az etetőszékes időszak. (A másik lehetőség, hogy apukájával… Tovább »

Még mielőtt bárki azt gondolná, paraanya megszűnt létezni, szólnom kell az olyan első (legalábbis annak hitt) lényeges, anyát próbáló feladatról, mint az első megfázás.  Korábban írtam róla, hogy PiciLának sikerült aznapra időzíteni az első orrfolyás-köhögés-prüszkölés hármast, amikor költöztünk. Nyilvánvaló, hogy a kezdet péntek éjszakára kúszott, a kiteljesedés szombaton következett (persze ügyelet). De egy alig 3… Tovább »

Vannak nagy tévedések az életben. Ha jobban szeretnék belemélyedni, akkor elég hosszan sorolhatnám a kisebb-nagyobb rossz döntéseket egyfajta számadásként. De most nem ez a cél, hanem egy konkrét, nagyjából 2 hónapja zajlott esemény tanulságainak levonása. Ugyanis költöztünk. Igen, az akkor 3 hónapossal. Soha többet nem költözök – ezt akkor jelentettem ki, amikor 26 évesen minden… Tovább »

Volt ez a harminc napos kihívás, az “Itthon a gyerekkel” című – talán senkinek sem kell bemutatnom a  LifeT!LT blogján futó – sorozatot, ahol az alapító, aki egyben egy egyéves kisfiú apukája, bevállalta, hogy egy hónapon keresztül átveszi anyától a stafétabotot, vagyis a gyermek nevelését, ellátását, gondozását, háztartási munkákat stb. Tehát 30 napra apa helyett anya… Tovább »

“Apa vagyok. Neked mi a szupererőd?” – ezzel a felirattal díszített pólót kapott PiciLá apukája a szüketésnapjára (természetesen PiciLától). Nekem nincs ilyen vagy hasonló pólóm, de legalább 4, valódi szupererőm van. Sorolom: 1. Minden reggel úgy nézek ki, mintha most jöttem volna az edzőteremből. Ugyanis szabadidőben alszom. Vastagabb, mint egy pizsama naci, és garantáltan nem… Tovább »

Csillámom azt mondja, megváltozott a hangom, amióta PiciLá megszületett. Talán lágyabb lett, talán közelebbi – én viszont elfelejtettem megkérdezni, mire gondol pontosan – mert hogy belülről nem hallom, hogy másabb lenne. Persze nem a beszédhangomra gondolt, hanem a blog hangvételére. Amúgy ez abszolút elképzelhető, hiszen 4 éve indult a blog, közben mindenféle dolgok alakultak, én… Tovább »

Miközben ezt a bejegyzést írom, ülök a kiságy mellett, rá-ránézek hol mosolygva, hol aggódva, hol csak eltűnődve PiciLára, aki közben halk hangon gagyog – utolsó küzdelem az álom ellen -, és közben arra gondolok, hogy miért is ilyen fene nehéz ez az egész anyaság. Nem arra gondolok, hogy nem alszom normálisan hetek óta (pedig tényleg… Tovább »

Még mielőtt bárki azt gondolja, ez a paraanya-blogolás csak a félelmekről és a kétségekről szól, meg kell mindenkit nyugtatnom, vannak sikerélmények is. Nem viccelek, amikor azt írom, egy 6 hetes baba mellett ez már nem megy csodaszámba, de 3 héttel ezelőtt, ha engem kérdez bárki, akkor maximum lemondóan legyintek: “Aha, lesz majd jobb…persze, 20 év… Tovább »

Azt hiszem, kevés olyan dolog van, ami annyira elbizonytalanítaná a kedves “első gyerekes” szülőt, mint az öltöztetés. Főleg, ha téli a gyermek. És főleg, ha a szülő bizonytalan típus. Olyan, mint én. Paraanya, na.  Mert hogy idén télen nem annyira téli az időjárás. Illetve nem csak. Karácsonykor konkrétan plusz 8 fokban jöttünk haza a kórházból,… Tovább »