maszi

4 ok, hogy ne fotózz állandóan nyaraláskor

Emlékszem milyen volt, amikor még filmes gépet vittünk magunkkal egy-egy kirándulásra, nyaralásra. Arra is emlékszem, milyen nehéz volt mérlegelni, hogy pont a legtökéletesebb pillanatot kapjuk le, meg arra is, mekkora csalódás volt, amikor az előhívásnál kiderült, nem jól fűztük be a 24 kockás filmet. És arra is emlékszem, sokkal többet néztünk és láttunk és élményt… Tovább »

Nagyot hibáztam: vettem egy mérleget

Ezt igazán elrontottam! Én, a nagy elvharcos, az önmagad elfogadásának szószólója, elkövettem egy óriási hibát! Most meg azon agyalok, hogyan tudom száműzni az egészet a gondolataimból, hogyan tudok olyan lenni, amilyen még reggel voltam. Reggel, amikor még boldog tudatlanságban morfondíroztam azon, hogyan áll a kiválasztott szoknya az inggel, és nem törődtem a részletekkel. Aztán vettem… Tovább »

Mitől vagyok jó feleség?

Amikor nem úgy alakulnak a hétköznapok, ahogy elterveztük, bizony szembe kell nézni a valósággal, vagy legalábbis azzal a képpel, amit valósnak tartunk a saját életünkben. Például azzal, hogy ma este nincs vacsora, holnapra nincs ebéd, a szennyesruhatartó csak úgy dagad a bedobált holmiktól, a vasalatlan valamilyen csodára vár, és a mosogatógépbe sem tüntette el senki… Tovább »

Ezt tanulhatod a fiataloktól!

Állandóan visszatérő téma a fiatalság kontra öregség, a különbségek megvitatásának mikéntjét befolyásolják a sűrűsödő születésnapok, az osztálytalálkozók, a baráti beszélgetések. A nosztalgia: “emlékszel, milyen volt?” Az irigykedés: “milyen jó nekik, mennyire fiatalok, előttük az élet!” A felháborodás: “bezzeg, amikor mi voltunk ennyi idősek!” Pedig a fiataloktól, a ma fiataljaitól bőven lehet tanulni, még akkor is,… Tovább »

5 helyzet, amikor ne keress kifogást!

“Jó lenne, de … ” -minden kifogás így kezdődik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a pozitív, az életünkre jó hatással lévő dolgokat hátrébb sorolni, mellőzni, mert mindig van kifogás. Aztán észre sem vesszük, és a napi mókuskerék felőrölt, maradnak a szürke hézköznapok és a sóvárgó érzés: “pedig megtehettem volna”. Fontos a kötelesség és a realitás, de gyakran esünk… Tovább »

Levél a melegfrontnak

Kedves Melegfront! Mindig nagyon örülök, ha megérkezel, pláne akkor, amikor érkezéseddel laza plusz 25 fokos hőmérsékletet generálsz (az előző napi 17 fokhoz képest). Jót tesz ez nekünk, embereknek, a szikrázó napsütés és a ránk szakadó, szinte nyomasztó meleg. Olyannyira jót tesz, hogy teljesen szétesünk a hatásodtól, és alapvető dolgokat hajmeresztő módon kezdünk csinálni, mondjuk a közlekedésben…. Tovább »

Díjat mindenkinek!

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé…. Tovább »

Ezért kezdtem sportolni harmincévesen

Túl vagyok már azon, hogy újévi fogadalomként a “most aztán tényleg sportolok idén” kezdetű ígérettel indítsak. Azt is be kellett látnom, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem fogok legalább 15 centit nőni, nem leszek madárcsontú filigrán alkat, körte alakom van (ha rosszul kelek, nyilván találok erre más jelzőt is), és becsszó, hogy nem a tévéből és… Tovább »

Valentin-napi ajándék helyett

Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az… Tovább »

Egy hét Facebook nélkül – a visszatérés (VII. rész)

Önkéntes száműzetésem letelt. Egy hét Facebook nélkül – és túléltem. Egy hét nem hosszú idő, mégis sokat tanultam belőle, sőt, egyelőre úgy tűnik, csak hoztam magammal abból a pár napból. Először például fura volt, amikor újra szétnéztem az oldalon, de rájöttem, egy hetet nem lehet pótolni. És nem is kell. A telefonomon például  még nem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!