maszi

Azért hajtunk, hogy boldogok legyünk. Boldogok: hogy legyen kajánk, legyen biciklink, legyen kocsink, legyen lakásunk, legyen pénzünk. Legyen pénzünk nyaralásra, a gyerek cipőjére, új táskára, csak hajtunk és hajtunk, közben szépen motivál bennünket a tudat, hogy ha hajtunk a boldogságért, bizony boldogok leszünk. De ha állandóan hajtunk, akkor mikor élünk? Persze tudom, hogy egy idális világban… Tovább »

Napok óta hangos az internet attól az edzőtermi esettől, ahol nem folytathatja tovább a sportolást egy Down-szindrómás fiú. Hogy napokkal a hír felröppente után már ott tartunk, hogy nem kitiltották a konditeremből, hanem megkérték a többi vendég visszajelzése alapján, hogy ne itt akarjon lefogyni, teljesen lényegtelen. Ahogy az is, hogy a terem vezetője a bulvársajtót… Tovább »

Korábban inkább pozitív felhanggal bíró negatív tulajdonságnak, munkahelyen, állásinterjún, általános jellemzésnél pedig jó beugrónak gondoltam, hogy maximalista vagyok. Mert tényleg az vagyok. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem annyira pozitív dolog, sőt, ráadásul ahelyett, hogy katalizátorként működne bennem, kiderült, hogy kézenfogta a parázást is. Az egész azzal kezdődött, hogy ügyes gyerek voltam. Jól tanultam,… Tovább »

Életünk során folyton-folyvást olyan helyzetekbe keveredünk, amikor határoznunk kell, merre folytatjuk azt a bizonyos utat. Magánéletben, munkában egyaránt. Mindig arra törekszünk, hogy jól döntsünk, így aztán folyamatosan stresszhelyzetbe taszítjuk magunkat. Mert soha nem lesz senki, aki előre garantálja, hogy a döntés következtében jó felé indulunk. Szerintem viszont nem itt kezdődik a dolog, eggyel korábban. Amikor… Tovább »

Van az a pont, amikor a nyugis napon egyszer csak előtör az emberből a félelem – valami nincs rendben. Aztán ez a félelem tárgyat talál magának – és olykor elkezdünk parázni. Félelemlista, a teljesség igénye nélkül. Az egész teljesen keszekuszán, a semmiből jutott eszembe. Vélhetően a széthajtott nap hozománya: nem akarok most elindulni akárhová, mert… Tovább »

Ciki helyzetbe keveredtem a minap. Álltam a metróban szerelvényre várva, amikor elkezdtem bámulni egy fiút. Mert ismerős volt. Arra gondoltam, az egyik volt osztálytársam az, de nem voltam biztos benne. Aztán, mint egy tini, elkaptam a fejem, és kitartóan elkezdtem bámulni az alagút falát. Éreztem, hogy ő is néz, gondoltam ő a fiú, ha megismer,… Tovább »

Nem nagyon tértem magamhoz ettől a könyvtől. Igaz, nincs negyed órája, hogy befejeztem, de olyan súlyos nyomással nehezedik rám, hogy szinte fulladok, és nagyon nehezen hiszem el, hogy mindezt csak olvastam. Súlyos, nehéz könyv, valós képekkel, pontos társadalmi és helyzet ábrázolással, mély érzelmekkel. Németh Eszter első könyvétől valami könnyed szórakoztatást vártam. Kötéltánc címmel tulajdonképpen mindenre… Tovább »

Azért hívsz, hogy most indulsz. Igaz, ma már harmadszor hívsz ezzel, de most hallom a hangodon, hogy tényleg indulsz, és hiszek neked. Lehet azt hiszed unatkozom, de éppen elmerültem a világomban, zenét hallgatok és bort kortyolgatok, a barátaimmal is beszélek, közben pedig minden gondolatom nálad van. Csak téged várlak. Aztán újra hívsz, hogy már úton… Tovább »

Repülni jó. Óriásgépeken ülve, sosem látott magaslatokból szemlélni az alattunk lévő világot, hihetetlen sebességgel jutni el az utazás végcéljához, szárnyak nélkül a felhő fölé emelkedni – a repülés nem véletlenül vonzza az embereket a kezdetek óta. Az pedig külön öröm, hogy a repülés „általánosodásával” egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy gépre szállva maguk is repüljenek…. Tovább »

Van az a pont, van az az idő, amikor elkezdesz aggódni értük, mert már nem rettenthetetlenek, mint azt gyerekként láttad. Van az a pont, amikor elkezd rajtuk látszódni az idő. Van az a pont, amikor elkezdesz aggódni, furcsa, addig nem ismert, elfogódott aggódással, pedig te vagy a gyerek, és ők a felnőttek. Van az a… Tovább »