maszi

Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Tovább »

Utálom a reggeleket. Nem, nem csak azért, mert újra csörög az óra. Nem azért, mert a legszebb álmomba kiabál a vekker, nem azért, mert pont megvan a legkényelmesebb hely, nem azért, mert pont reggel 6-kor simogat kedvesen a takaró, pont most a legpuhább, pont most a legjobb. Nem ezért. Hanem mert amint kiteszem a lábam… Tovább »

Őszintén örülnék, ha ez az egész április 1-jén látott volna napvilágot, ha kiderülne, hogy az egész csak kacsa. De lényegét tekintve teljesen mindegy, hogy viccnek szánták-e vagy sem, mert a szingliadó nem csak elképesztő ötlet, de még viccnek is rossz. Komolyan, én mindent megértek. Megértem, hogy ösztönözni kellene a fiatalokat, hogy minél korábban vállaljanak gyereket,… Tovább »

Ez a könyv olyan, amit nem lehet megszakítva olvasni, olyan, ami lebilincsel egy éjszakára. Olyan könyv, aminek az olvasása közben figyelmeztetned kell magad: ilyen is van, miközben hangosan szeretnél kiabálni, hogy a szereplők ébredjenek fel, hogy mégis csak legyen ez egy elképzelt világ. Olyan könyv, ami akkor sem ad kielégítő választ a kérdéseidre, még ha… Tovább »

Azt terveztem a legelején, hogy összesen hét posztot fogok írni a Facebook-mentes egy hétről, de így a vége felé nagyon nyögve nyelős. Nem azért, mert nincs mit mondanom – dehogynem. Írtam már figyelemről, barátságról, szabadságról és főleg függetlenségről, az emberi kapcsolatokról, hova tartozásról és kukkolásról is. Most szívem szerint a várakozásról szeretnék, mert hogy azért… Tovább »

Szeretném azzal kezdeni, hogy hát ez olyan izé. Tudjátok, az az izé, amit akkor mondunk, amikor izé. Mert ez a könyv olyan. Izéféle. Ettől pedig kicsit keszekuszán érzem magam. Mert nálam egy könyv vagy jó vagy nagyon jó (és további fokozási fázisok) vagy rossz, bűnrossz és társai, de izéféle nem szokott lenni. Hát ez az…. Tovább »

Nem nagyon olvastam még olyan könyvet, ahol végig viszketett a tenyerem, hogy valakit jól pofán vágjak a szereplők közül. Azt hiszem szórakoztató, vicces könyvre számítottam, amikor ennek nekiálltam, de nem jött be a várakozás, ugyanakkor mégsem vagyok csalódott, mert tökéletesen lefestett egy olyan világot, amivel soha nem tudtam azonosulni. Szögezzük le az elején: nem, nem… Tovább »

Ki kell-e mondani? Szükségünk van rá, hogy elhangozzon az a bizonyos szó, szeretlek. Hogy hozzám tartozol. Hogy az enyém vagy. Utóbbit jóérzésű ember nem nagyon akarja, bármennyire is szimpatikus a rövidke mondat. Valakié lenni utoljára Charlie-nál működött (emlékszem, amikor óriási sláger volt a dal, valamikor a kilencvenes évek közepén, jóapám bőgetve hallgatta – meg a… Tovább »

Üresen kong az épület a léptektől, a folyosó mindkét oldalán nyitott ajtók sora, terjed a fertőtlenítő szaga, amolyan “kórházszag”, keveredik az áporodott izzadtság az ágyakon hónapok óta fekvő testek kipárolódásával, szúrja az ember orrát, a kint viháncoló napsütés meg egyre hívogat.  Nagy levegő kell, ha bent akarok maradni, már pedig akarok, látogatóba jöttem az idősek… Tovább »

Ugyanazt gondoljuk róla. Amikor bőgő motorral próbál elhúzni a békésen, normál tempóban kocsikázó család mellett – már az utca végén halljuk, amikor szlalomozva kerülgeti a családi házas övezetben a cikkcakkban parkoló autókat, miközben telefonál, amikor nagymellénnyel, az utolsó utáni percben rakja ki az indexet, és hirtelen fordul balra kis ívben – éppen hogy nem érve… Tovább »