maszi

Amikor nem úgy alakulnak a hétköznapok, ahogy elterveztük, bizony szembe kell nézni a valósággal, vagy legalábbis azzal a képpel, amit valósnak tartunk a saját életünkben. Például azzal, hogy ma este nincs vacsora, holnapra nincs ebéd, a szennyesruhatartó csak úgy dagad a bedobált holmiktól, a vasalatlan valamilyen csodára vár, és a mosogatógépbe sem tüntette el senki… Tovább »

“Jó lenne, de … ” -minden kifogás így kezdődik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a pozitív, az életünkre jó hatással lévő dolgokat hátrébb sorolni, mellőzni, mert mindig van kifogás. Aztán észre sem vesszük, és a napi mókuskerék felőrölt, maradnak a szürke hézköznapok és a sóvárgó érzés: “pedig megtehettem volna”. Fontos a kötelesség és a realitás, de gyakran esünk… Tovább »

Mi, nők, hajlamosak vagyunk az énidő kiosztásakor csak magunkra gondolni. Nem igazságot szeretnék tenni a világban (dehogynem!), de azért kicsit faramuci a helyzet, amikor a magunkért küzdés közben elfeledkezünk arról, hogy a másik is ember. Igen, a másik. A férfi. Mert az énidő neki is jár. Nem ritkán hallom társaságban, amikor egy-egy fél kibukik azon,… Tovább »

Egy ideje jegelem ezt a gyerekkérdést – itt a blogon és amúgy a hétköznapokon is. Nem csak azért, mert szokásom 2-3 (néha 5-6) havonta visszatérni a témára (és ezt nem kívánom megváltoztatni), hanem mert közben rengeteg impulzus ér, és bizony, az ember (és főleg a gondolatai) változnak. Legutóbb nagy vihart kavart a gyerekvállalással kapcsolatos irigykedésem,… Tovább »

Szupermarket, pénztár, a sorban előttem kisgyerekes család fizet. Jó kedélyű, cserfes kislány (körülbelül négyéves) kapaszkodik a pultba, és be nem áll a szája – most éppen azt kérdezi a pénztárostól, szereti-e a csokit. A válasz tömör tanmese a csokiról és az elhízásról, meg arról, hogy ha sokat eszel belőle, nem állnak szóba veled a fiúk. … Tovább »

Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az… Tovább »

Azt terveztem a legelején, hogy összesen hét posztot fogok írni a Facebook-mentes egy hétről, de így a vége felé nagyon nyögve nyelős. Nem azért, mert nincs mit mondanom – dehogynem. Írtam már figyelemről, barátságról, szabadságról és főleg függetlenségről, az emberi kapcsolatokról, hova tartozásról és kukkolásról is. Most szívem szerint a várakozásról szeretnék, mert hogy azért… Tovább »

Meg lehet ezt szokni. Nincs pittyegés, nincs villogás, nincs felesleges bambulás. A kollégáim azt kérdezik, miért nagy dolog. Ők nem függők. Oké, alapjaiban én sem, de sikerült szépen beépíteni az életembe a virtuális bolyongást, olyannyira, hogy felesleges és kevésbé felesleges időmben is sokszor les(t)em a kijelzőt. Ma pedig eljött az első nap, amikor a közelébe… Tovább »

Vasárnap este van, én meg órák óta ülök a gép előtt, néha cikket olvasok, néha írok ide is, közben előkerül a napok óta kacsintgató könyv is, de minduntalan vissza-visszatérek a géphez. Vagy a telefonom kijelzőjéhez. Nem normális dolgokat csinálok, a Facebookot nézegetem. Ki hol jár? Ki melyik bölcs idézetet találta meg mára? Ki hogy érzi… Tovább »

Van az a pont, van az az idő, amikor elkezdesz aggódni értük, mert már nem rettenthetetlenek, mint azt gyerekként láttad. Van az a pont, amikor elkezd rajtuk látszódni az idő. Van az a pont, amikor elkezdesz aggódni, furcsa, addig nem ismert, elfogódott aggódással, pedig te vagy a gyerek, és ők a felnőttek. Van az a… Tovább »