maszi

Korábban azt gondoltam, ha szülő leszek, akkor én is olyan bátor és vagány leszek, mint a saját szüleim. Ebben az esetben nyilvánvalóan eltekintek a paraanya mivoltomtól, de tény, azt gondoltam, az anyák rettenthetetlenek. Kívülről biztosan. Belül viszont olykor nekik is csak úgy zakatol a szívük. Nem a levegőbe beszélek, ma beesett egy kismadár az erkélyre (és… Tovább »

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok – olvasom ma, kivételesen a laptopom előtt ülve, miközben ebédelek. A kivétel a laptopnak is szól meg az ebédnek is, jellemző, hogy PiciLá mellett a fotelban eszem, ha ketten vagyunk, és valószínűleg marad is ez a szokás, amíg el nem jön az etetőszékes időszak. (A másik lehetőség, hogy apukájával… Tovább »

Innentől kezdve örök második leszel – mondta a legjobb fiúbarátom, maga is két(leány)gyerekes apuka, amikor kiderült kislányt hordok a szívem alatt. Persze tudtam, hogy ő lesz nekünk a legfontosabb, pláne apukájának, de hogy mindenek felett elsősorban anya vagyok és csak utána én – ez egészen máig nem esett le. Pedig írtam bőven a megszületett paraanyáról,… Tovább »

Még mielőtt bárki azt gondolná, paraanya megszűnt létezni, szólnom kell az olyan első (legalábbis annak hitt) lényeges, anyát próbáló feladatról, mint az első megfázás.  Korábban írtam róla, hogy PiciLának sikerült aznapra időzíteni az első orrfolyás-köhögés-prüszkölés hármast, amikor költöztünk. Nyilvánvaló, hogy a kezdet péntek éjszakára kúszott, a kiteljesedés szombaton következett (persze ügyelet). De egy alig 3… Tovább »

Vannak nagy tévedések az életben. Ha jobban szeretnék belemélyedni, akkor elég hosszan sorolhatnám a kisebb-nagyobb rossz döntéseket egyfajta számadásként. De most nem ez a cél, hanem egy konkrét, nagyjából 2 hónapja zajlott esemény tanulságainak levonása. Ugyanis költöztünk. Igen, az akkor 3 hónapossal. Soha többet nem költözök – ezt akkor jelentettem ki, amikor 26 évesen minden… Tovább »

Volt ez a harminc napos kihívás, az “Itthon a gyerekkel” című – talán senkinek sem kell bemutatnom a  LifeT!LT blogján futó – sorozatot, ahol az alapító, aki egyben egy egyéves kisfiú apukája, bevállalta, hogy egy hónapon keresztül átveszi anyától a stafétabotot, vagyis a gyermek nevelését, ellátását, gondozását, háztartási munkákat stb. Tehát 30 napra apa helyett anya… Tovább »

“Anya ma reggel jókedvű” – mondja reggeli közben a párom, miközben én a mosogatónál a tejhabosítót mosom éppen ki és közben bőszen vinnyogom – nincs rá jobb szó – a Lion sleeps tonight című klasszikust. Valóban, a zseboroszlán akár alhatott is volna éjjel, legalábbis kihagyhatta volna az éktelen visítást az éjszakai peluscsere közben, de nem… Tovább »

“Apa vagyok. Neked mi a szupererőd?” – ezzel a felirattal díszített pólót kapott PiciLá apukája a szüketésnapjára (természetesen PiciLától). Nekem nincs ilyen vagy hasonló pólóm, de legalább 4, valódi szupererőm van. Sorolom: 1. Minden reggel úgy nézek ki, mintha most jöttem volna az edzőteremből. Ugyanis szabadidőben alszom. Vastagabb, mint egy pizsama naci, és garantáltan nem… Tovább »

Kezdhetném azzal is, hogy tegnap végre először kiszabadultam. Nem mondatot akarok elemezni (pedig lehetne, annak idején a főiskolán jól belénk verték, hogy ha pedagógia pályára tévednénk mégis, akkor ne legyen gondja velünk a gyerekeknek – de ez egy másik történet), de több szempontból is vérzik a kijelentés. Nem igaz, hogy először. Voltam már kint (értsd… Tovább »

Hányszor, de hányszor hallottam a várandóságom alatt, hogy bizony, a gyermek megszületésekor majd érezni fogom. Tudni. Zsigerből. Olyan nincs, hogy nem. Minden jön majd magától, ösztönösen tudni fogom, mi a jó a kisbabámnak, fel fogom ismerni a kívánságát, egymásra hangolódunk, aztán – ezt már csak én teszem hozzá – jöhet a csupa rózsaszín máz a… Tovább »