maszi

Egy hét Facebook nélkül – figyelem (III. rész)

Meg lehet ezt szokni. Nincs pittyegés, nincs villogás, nincs felesleges bambulás. A kollégáim azt kérdezik, miért nagy dolog. Ők nem függők. Oké, alapjaiban én sem, de sikerült szépen beépíteni az életembe a virtuális bolyongást, olyannyira, hogy felesleges és kevésbé felesleges időmben is sokszor les(t)em a kijelzőt. Ma pedig eljött az első nap, amikor a közelébe… Tovább »

A pihenés margójára

Az ember mindig olyan naiv. Hisz abban, hogy bizonyos dolgok megtörténte után az azzal összefüggő dolgok elkezdenek változni. Nem nagy dolgokra gondolok. Pl. amikor kevés zöldséget és gyümölcsöt eszel (pedig tudod, hogy egészségesebb lenne többet fogyasztani), bízol benne, hogy majd nyáron, a szezonban a sok finomság láttán többször választod majd a boltban, a zöldségesnél –… Tovább »

13 százalék

13 százalékon áll a telefonom töltöttsége. Ugyanazon a 13 százalékon, ahol én is vonszolom magam ilyenkor csütörtök éjjel, amikor már nagyon fogy a lendület, amikor már nincs erő, amikor nem érdekel, hogy kint a bejáratnál órák óta ég a villany, amikor dübörög a háttérben a Radiohead, amikor csendes estén, magányszőtte csendben csak a kijelző világít…. Tovább »

A csend estéje

Vasárnap este van, csendes a belváros, lassú haldoklásban a Fő tér, szomorú, üresen tátongó teraszok, pedig dühöng a kánikula, idén talán még nem is volt ennyire jó az idő. Jólesik a talpamnak a térkő forrósága, sugározza a szinte augusztusi hétvége melegét. Hárman vagyunk, lassan ballagunk befelé szimpatikus kávézót, sörözőt keresve, de nem egyszerű. Vannak rutinos… Tovább »

A hibás fantom

Volt egy kis vitám a szolgáltatóval. Tömbházban lakóként lakásszövetkezethez tartozunk, rajtuk keresztül fut az összes általános költség, az ügyes-bajos hétköznapok. Kaptam aztán egy frankó tavalyi elszámoló levelet (áprilisban), hogy tartozást sikerült felhalmozni, harmincvalahányezer hátralékot. Mindez még hihető is lenne, ha nem csoportos beszedéssel fizetnék (értsd a megbízott akkor és úgy turkál a folyószámládban, amikor és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!