maszi

Van abban valami furcsa elfogódottság, amikor az ember kikíséri a másikat az állomásra, a buszpályaudvarra, a repülőtérre, csomagot cipel, jó utat kíván, papírokat ellenőriztet. Ma reggel, amikor két ütemben sikerült a családomat elfuvarozni az indulási pontra, kaján örömet éreztem a vasútállomás környékén ébredező taxisok legnagyobb bosszúságára (no lám, nekem hajnalban már két köröm is volt),… Tovább »

“Tudom, senki nem olvassa, de néha amikor unatkozom, vajjal kenem be magamat, bebújok egy hálózsákba és végigcsúszok a konyhapadlón, eljátszom, hogy csiga vagyok.” Sokadik ismerősömnél látom ezt a kiírást a Facebookon a napokban, gondolom a klasszikus terjedő hülyeség, amikor megpróbáljuk mérni, vajon hány embert sikerült interakcióra buzdítanunk, ha már az esős pünkösdhétfőn nem lehet tavasz-szelfit,… Tovább »

Van egy virágom, sivatagi szegfű. Illetve egy barátom azt mondja, annak hívják. Évek óta azzal szórakozik, hogy nem akar kinyílni. A virág. Pedig rendes kis virágzó három tő volt, amikor hozzám került, babusgattam, locsolgattam, egy nyarat gyönyörködtem benne, aztán eltettem télire pihenni. A következő nyáron szerintem megsértődött. Egyre kuszább volt, egyre élettelenebb. De azért én… Tovább »

  Legyen gyerek, vagy ne legyen? Általánosan visszatérő kérdés. Nagyjából 25 év felett, főként ha párkapcsolatban él az ember lánya (fia), folyton folyvást megkapja ezt a kérdést. (Ha házas, akkor hatványozottan.) És nem csak a szüleitől. Meg az ismerőseitől. Meg a rokonaitól. A boltban. A buszon. A lépcsőházban. A főnökétől. A kollégáitól. A gyerekes barátaitól…. Tovább »

Gyöngyvirágot veszek az anyukámnak. Ez nagy dolog tőlem, a virágismeretem a lelkiismeretesen látogatott biológia órák és a nagypapa kertjében eltöltött gyermekkor ellenére is finoman szólva hiányos. De anyának gyöngyvirágot veszek. Nem ez a kedvence. De a nagypapa ezt szokta venni a nagymamának, aztán, miután már a nagypapa nem tudott többet venni, anya is – anyák… Tovább »

Delírium. Elsőre főként egy brüsszeli kocsma jut eszembe (jó kis hely, igazán hangulatos, több tucat remek belga sörrel), másodszor pedig maga a szó jelentése, mint önkívület, tudatzavar, de biztos nem a szerelem. Elsőre nem. Másodszor sem. Nem gondolom, hogy a szerelem tudatzavar, de lehet már nem gondolom, férjes asszonyként (hú, micsoda nagy szavak) bizony nem… Tovább »

Kacsázik előttem a félretaposott magassarkújában, elhiszi, hogy szexi a zsírtól duzzadó, kilógó dereka a csípőnadrágból, nyáron baby-dollban flangál (a pasija is), állítólag trendi a szaggatott farmerja, ami nem csak előnytelen, de még szarul is néz ki, kikopott melegítőalsóban éhesen, nyűgösen várja a vacsorát, piszmogva öltözik, laposan hátrales, ha nem tetszik, amit fél füllel hall, ugrásra… Tovább »

Sok aktív nap után csendben keresi az ember magában a katarzist, a megnyugvást élményét, az önnön vállon veregetés jogosságát, helyette pedig üres csend marad, mardosó hideg (vagy meleg, ez az éppen elfogyasztott étel-ital minőségétől függ), és az érzés, hogy kiönthessük valakinek (inkább valakire) a bent kavargó zagyvalékot. Ott volt például a hétvégén a sör. Nem… Tovább »

Kitört a tavasz. Bringára pattanunk, tekerünk a napsütésben, lágy szellő simogatja a hátam, szembe nevet a nap, amíg húzunk előre. Harmadik utcán a népszerű cukrászda, bizony, a család együtt tölti a vasárnapot, szigorúan kocsival közlekedve – az út alatt még közelebb kerülnek egymáshoz a 2 négyzetméteren – innentől kezdve a kanyarban is autók egymásra tapadva,… Tovább »

Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Tovább »