maszi

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok – olvasom ma, kivételesen a laptopom előtt ülve, miközben ebédelek. A kivétel a laptopnak is szól meg az ebédnek is, jellemző, hogy PiciLá mellett a fotelban eszem, ha ketten vagyunk, és valószínűleg marad is ez a szokás, amíg el nem jön az etetőszékes időszak. (A másik lehetőség, hogy apukájával… Tovább »

Innentől kezdve örök második leszel – mondta a legjobb fiúbarátom, maga is két(leány)gyerekes apuka, amikor kiderült kislányt hordok a szívem alatt. Persze tudtam, hogy ő lesz nekünk a legfontosabb, pláne apukájának, de hogy mindenek felett elsősorban anya vagyok és csak utána én – ez egészen máig nem esett le. Pedig írtam bőven a megszületett paraanyáról,… Tovább »

Volt ez a harminc napos kihívás, az “Itthon a gyerekkel” című – talán senkinek sem kell bemutatnom a  LifeT!LT blogján futó – sorozatot, ahol az alapító, aki egyben egy egyéves kisfiú apukája, bevállalta, hogy egy hónapon keresztül átveszi anyától a stafétabotot, vagyis a gyermek nevelését, ellátását, gondozását, háztartási munkákat stb. Tehát 30 napra apa helyett anya… Tovább »

Csillámom azt mondja, megváltozott a hangom, amióta PiciLá megszületett. Talán lágyabb lett, talán közelebbi – én viszont elfelejtettem megkérdezni, mire gondol pontosan – mert hogy belülről nem hallom, hogy másabb lenne. Persze nem a beszédhangomra gondolt, hanem a blog hangvételére. Amúgy ez abszolút elképzelhető, hiszen 4 éve indult a blog, közben mindenféle dolgok alakultak, én… Tovább »

Még mielőtt bárki azt gondolja, ez a paraanya-blogolás csak a félelmekről és a kétségekről szól, meg kell mindenkit nyugtatnom, vannak sikerélmények is. Nem viccelek, amikor azt írom, egy 6 hetes baba mellett ez már nem megy csodaszámba, de 3 héttel ezelőtt, ha engem kérdez bárki, akkor maximum lemondóan legyintek: “Aha, lesz majd jobb…persze, 20 év… Tovább »

Azt hiszem, kevés olyan dolog van, ami annyira elbizonytalanítaná a kedves “első gyerekes” szülőt, mint az öltöztetés. Főleg, ha téli a gyermek. És főleg, ha a szülő bizonytalan típus. Olyan, mint én. Paraanya, na.  Mert hogy idén télen nem annyira téli az időjárás. Illetve nem csak. Karácsonykor konkrétan plusz 8 fokban jöttünk haza a kórházból,… Tovább »

Kezdhetném azzal is, hogy tegnap végre először kiszabadultam. Nem mondatot akarok elemezni (pedig lehetne, annak idején a főiskolán jól belénk verték, hogy ha pedagógia pályára tévednénk mégis, akkor ne legyen gondja velünk a gyerekeknek – de ez egy másik történet), de több szempontból is vérzik a kijelentés. Nem igaz, hogy először. Voltam már kint (értsd… Tovább »

Paraanyának lenni nem választás kérdése. Vagy alapból az vagy, vagy nem – de ha egyszer megnyered ezt a (nem túl) kitüntető címet, soha többet nem szabadulsz. Gyakorlott gyermeket nevelő barátaim amúgy is azt mondják, a baba születését követően úgyis mindig lesz valami, amin aggódhatsz (kb. 3×18 éves koráig, és még azt követően is), a konkrét… Tovább »

Irigy vagyok. Nemrég kiderült, hogy az egyik barátunk gyermeket vár. Egy másiknál a napokban született meg a bébi. Egy harmadik pár újfent a gyermekáldás örömei elé néz, a negyedik tegnap posztolt fotókat az újszülött babáról. (És így tovább.) Egyébként örülök nekik. De irigy is vagyok. Irigy, mert bennem nincs meg ez a rohadt érzés. Pedig… Tovább »

Nem tudom, akarok-e gyereket. Nyilván foglalkoztat a kérdés, és ezért teszem fel, de senki ne higgye, hogy ha egy nő kijelenti: “nem akarok”, akkor az pont a fordítottját jelenti. Ebben a témában biztos nem. Ott és akkor azon a ponton, abban a pillanatban így gondolja. Aztán lehet, hogy másnap, egy hónap múlva, 5 évvel később… Tovább »