maszi

Tegye fel a kezét az, de őszintén, aki szokott “csak úgy” elindulni, hogy körbenézzen, hol lakik. Nem csak a megszokott utcákat járni, munkába és munkából rohanni, hanem igazán körbenézni. Az utcákon, az épületek között. Megcsodálni a kerület, a város vagy épp a városrész szépségeit. Netán bemerészkedni olyan területekre, ahol semmi dolga, csak megnézni magának, hol… Tovább »

Van az a pont, amikor a nyugis napon egyszer csak előtör az emberből a félelem – valami nincs rendben. Aztán ez a félelem tárgyat talál magának – és olykor elkezdünk parázni. Félelemlista, a teljesség igénye nélkül. Az egész teljesen keszekuszán, a semmiből jutott eszembe. Vélhetően a széthajtott nap hozománya: nem akarok most elindulni akárhová, mert… Tovább »

Harag nélkül megyünk haza. Végig nevetjük az utat, sok dologról beszélgetünk, mélyen és őszintén, magunkról, komoly dolgokról. De belépve, mintha elkezdenél félni. Én meg nem értem, hogy az ajtó becsukódása után hová tűnik az oldottság. Feszengünk, én főleg miattad, mert nem értem a hirtelen hangulatváltozást, te meg más miatt, valahol máshol vagy, ahol nem érlek… Tovább »

Nem biztos, hogy értem, miért csináltad. Nem azt, amit tettél, hanem ahogyan. Hogy nem merted vállalni a következményeket. Hogy mindenkit hitegettél. Hogy nem merted vállalni magadat. Hogy ráérősen kivártál. Meddig vártál volna? Amíg neked kényelmes? Amíg egy utolsót is taposhatsz? Vagy örökké vártál volna, ha én nem vagyok bátor? Nem akarok most itt lenni. Nem… Tovább »

Üresen kong az épület a léptektől, a folyosó mindkét oldalán nyitott ajtók sora, terjed a fertőtlenítő szaga, amolyan “kórházszag”, keveredik az áporodott izzadtság az ágyakon hónapok óta fekvő testek kipárolódásával, szúrja az ember orrát, a kint viháncoló napsütés meg egyre hívogat.  Nagy levegő kell, ha bent akarok maradni, már pedig akarok, látogatóba jöttem az idősek… Tovább »