1.0maszihttps://maszi.cafeblog.humaszihttps://maszi.cafeblog.hu/author/maszi/<p>Egy szakítás mindig nehéz. Főleg, ha nem klasszikus - nem párkapcsolati. Munkatársi, barátság vége, a közös munka legvége. Nehéz meghozni a döntést. Nem tudom, kinek nehezebb. Annak, aki meghozza, vagy aki tudomásul veszi? Ilyenkor nincs nagyon mit csinálni. Egyik oldalról sem. Talán csendben maradni és békét keresni.</p> <p>Szakítani valakivel, akivel évekig együtt dolgoztál, sokkal rosszabb, mint egy párkapcsolatban. A következő találkozás a legnehezebb, nem mindig lehet azonnal elválni. Ha megértjük, ha megpróbáljuk megérteni a másikat, csak az elfogódott szeretet marad, meg a félős szorítás - az utolsó ölelések egyikébe belezsúfolni minden érzést, az elfeledett nehézségeket, sérelmeket, egyszer már letörölt könnyeket, még mindig sajgó sebeket és a sok örömet, ami végigívelte a kapcsolatot.</p> <p>Nagyon nehéz még egy szívesség kérése, az utolsó munkafolyamat tisztázása, a végső egyeztetés. Az utolsó utáni találkozás. Amikor már mindkét ember másban, máshol, mással gondolkodik, s bár őszintén figyel, már nem tervez. Együtt nem.</p> <p>Viszlát Flóra, köszi az elmúlt az éveket!</p>richhttps://maszi.cafeblog.hu/files/2015/08/150626_szimfi_voler_mouche_46-150x150.jpg150150