1.0maszihttps://maszi.cafeblog.humaszihttps://maszi.cafeblog.hu/author/maszi/<p style="text-align: justify">Vasárnap este van, csendes a belváros, lassú haldoklásban a Fő tér, szomorú, üresen tátongó teraszok, pedig dühöng a kánikula, idén talán még nem is volt ennyire jó az idő. Jólesik a talpamnak a térkő forrósága, sugározza a szinte augusztusi hétvége melegét. Hárman vagyunk, lassan ballagunk befelé szimpatikus kávézót, sörözőt keresve, de nem egyszerű. Vannak rutinos vendéglátósok, akik tudják, itt a madár se jár, meg olyanok, akik kötelességből tartanak nyitva a napi 4 emberért. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan vannak, akik őszinte mosollyal fogadják a vendéget.</p> [caption id="attachment_369" align="aligncenter" width="1920"]<a href="https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/terasz.jpg"><img class="size-full wp-image-369" src="https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/terasz.jpg" alt="Fotó: pixabay.com" width="1920" height="1280" /></a> Fotó: pixabay.com[/caption] <p style="text-align: justify">Terasz sarka, szélső asztal, kellő távolságban a láblógató pártól a túloldalon. Leülünk. Sört kérünk, hideget. A nyári meleg elringató csókját. Közben meg beszélgetünk, amíg meg nem jelenik valaki, lassan poroszkálva a téren keresztül, szakadtan, dülöngélve. Az asztalunkhoz áll, jó mélyen az auránkba. Van egy cigink? Nincs. De ő csak cigit akar. Mi meg beszélgetni. Farkasszemet nézünk, vagy inkább azt sem, de azért megkérjük, menjen arrébb. Menne, de a teraszon beljebb már nem merészkedik - nem mintha bárkit is zavarna, sem a felszolgálókat, sem a többieket, nincs hova menni, hát marad. Csak egy cigit kér, hajléktalan. Mi meg csak azt kérjük, hadd beszélgessünk. Lassan elvánszorog.</p> <p style="text-align: justify">Forróság volt egész nap, meleg az este is, újra megjelenik, jobbján egy cimborával, egymással dülöngélnek, nyilván nem a víz ártott meg. Leülnek a közeli padra, csak néznek minket. Néha röhögnek. Aztán feltápászkodik Második, és elindul. Az asztalhoz. Az auránkba. Ugyanaz a jelenet. Cigi kéne. Mi beszélgetni szeretnénk. Kínos másodpercek peregnek, de nincs köztes jelenet. Visszaül.</p> <p style="text-align: justify">Nem telik el újabb 5 perc, Harmadik is megjelenik, célirányos megközelítést alkalmaz, és már rutinos a válaszra, á, ő nem zavar, ő cigit kér. Nálunk meg betelik a pohár. Fizetünk, indulunk. Dohogva. Az asztalon feledve a jó hangulatot, a beszélgetés és a találkozás örömét.</p> [caption id="attachment_370" align="aligncenter" width="1920"]<a href="https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/este.jpg"><img class="size-full wp-image-370" src="https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/este.jpg" alt="Fotó: pixabay.com" width="1920" height="1301" /></a> Fotó: pixabay.com[/caption] <p style="text-align: justify">Baromira sajnálom. Tényleg. meg azt is, hogy a kedves kávézót üzemeltető elesett az esti bevételtől, mert ha nyugalomban ülhetünk, maradtunk volna. Zárásig. (Ha valakit érdekelt volna az ismétlődő jelenetsor.) Sajnálom a szakadt triumvirátust is, őszintén sajnálom, nem ismerem a mögötte levő sorsot és küzdést, de egy nyelvet beszélünk, egy dologra kértük. Most meg mentegethetném magam, hogy szoktam adni aprót. Vagy veszek fénymásolt újságdarabot. De nem akarom mentegetni. Elég volt. A pofátlansággal nem tudok mit kezdeni.</p> <p style="text-align: justify">Ők meg röhögnek. Pedig egyikünk sem járt jól.</p> <p style="text-align: justify"> </p> <p style="text-align: justify"> </p>richhttps://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/terasz-150x150.jpg150150