<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>maszi</provider_name><provider_url>https://maszi.cafeblog.hu</provider_url><author_name>maszi</author_name><author_url>https://maszi.cafeblog.hu/author/maszi/</author_url><title>Egy tál leves</title><html>&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt;Pezseg a belváros, amikor leülünk az asztalhoz, tombol a június, van vagy 30 fok árnyékban, amikor megjelenik a kínai étteremnél, letámasztja a biciklijét a szemközti falhoz, melléállítja a seprűt, a jobb kormányon fityeg a nejlonszatyor. Lassan ballag a bejárathoz, sötétbarnára cserzett a bőre, ápolatlan, vagy 15 évvel ezelőtt volt divat az a feliratos kabát, amit mellénynek hord. Kicsit dülöngél, én meg már várom a kérdést, amikor az étlapot tanulmányozza, hogy tudunk-e segíteni egy kis apróval, amikor halkan, udvariasan és tisztán &quot;jóétvágyat&quot; kíván, és megkérdezi menüt eszünk-e.  Igen, azt eszünk, nagyon finom. Mennyibe kerül? 730 forint. Az nem is drága - mondja, de inkább levest enne. A csípős-savanyú a kedvence.&lt;/p&gt;
[caption id=&quot;attachment_349&quot; align=&quot;aligncenter&quot; width=&quot;2048&quot;]&lt;a href=&quot;https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/bringa.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;size-full wp-image-349&quot; src=&quot;https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/bringa.jpg&quot; alt=&quot;Fotó: maszi&quot; width=&quot;2048&quot; height=&quot;1530&quot; /&gt;&lt;/a&gt; Fotó: maszi[/caption]
&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt;Bemegy az étterembe, én meg egyre kíváncsibb vagyok a folytatásra, ismerik-e, kiküldik-e, tud-e enni. Amikor kijön a teraszra és leül, még kérdéses, hogy sikerrel járt-e, de szinte azonnal hozzák a levesét. Addig olvas. Szórólapok az asztalokon mindenütt. Lassan kanalazza a levest, minden kortyot megízlel, közben nézelődik, talán erőt gyűjt a napból. Közben megkérik, üljön egy másik asztalhoz, az kisebb, és ő egyedül eszik, így helyet tudni adni a többfős társaságnak. Persze, hogy átül. Mindenki udvarias, mindenki köszöni a szívességet.&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt;Átül, a mellettünk lévő asztalhoz. Félig felénk fordulva folytatja lassan a kanalazást, aztán szóba elegyedünk. Kicsit kíváncsi, de azt hiszem annak örül, hogy nem utasítják el. Beszélhet. Dolgozik, mondja, ő a legjobban kvalifikált takarító, egyetemet végzett, és magas az órabére - mondja büszkén. 1000 forintot keres. 11-kor kezdett, ma 4-ig kellett volna lennie, de elengedték délben, viszont kifizették az egész napi bért. 5000 forintot. Jól járt, ugye?&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt;Van nála egy fél literes palack, vöröslik benne a nedű. Vaskeresztesi kékfrankos, kérünk belőle? - kérdezi. Nem kérünk. Jól esik a leves - folytatja - főleg, ha másnapos az ember. És nevet. Vele nevetünk. Az egyre inkább szorító érzéssel a mellkasunkban. Aztán arról kérdez, mivel foglalkozunk és helyiek vagyunk-e, és sajnálja, hogy évek óta nincs a városban kulturális élet. Vasárnap a Fő tér kihal - nyugtázza, majd visszaviszi a tányért az étterembe. Talán fizet. Talán meghívták. Arra gondolok, ha úgy alakul, kifizetem én azt a 220 forintot. De nem kell. Ismerősen köszön el a dolgozóktól, holnap is jövök - mondja.&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt;A levesen kívül nem hiszem van más a gyomrában. Szerintem nincs még 50 éves.&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align: justify&quot;&gt; &lt;/p&gt;</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://maszi.cafeblog.hu/files/2015/06/bringa-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>