1.0maszihttps://maszi.cafeblog.humaszihttps://maszi.cafeblog.hu/author/maszi/<p style="text-align: justify">Álmos a reggel, a bágyadt napsütést csak az élénk szél fújja az arcunkra, ahogy a megállóban várunk, robog a busz előre, ébredezik a reggel, nő a  forgalom, tanszünet van, csak az indul, akinek tényleg mennie kell. És a feltartóztathatatlan öreglány. Hosszú hétvége volt, majdnem éhen haltunk, hiába a teli hűtő és az előrehozott, aprólékos bevásárlás, a 4 napos főzés, az ajándéksütemény a családtól, kell a friss ebéd ma is, zöldség, gyümölcs, a friss virág, vagy neadjisten a most elvethető paprikamag - rohan a piacra. A szokásos tömegközlekedési létszám a háromszorosára duzzad – igazi nagyvárosban érzem magam, amikor az emberek keze egymás fölött kétségbeesetten nyúl a kapaszkodó felé, de mindig van legalább egy akadály, aki a hátrafelé igyekvőket el nem engedi – neki jár az a 10 perc pihegés a buszon, korára való tekintettel két ülést is elfoglalva, bombabiztosan lebetonozva lábát a leszállásjelző mellett, nehogy fent ragadjon. Az ajtóba szorulok, minden egyes megállónál udvariasan arrébb állok, vagy nyugati módon a járműről leszállva segítek a búcsút intőknek. Közben robog a busz, siet a sofőr - hosszan nyomja a gázt és hirtelen fékez, dőlnek jobbra-balra a rongybabák. Arrébb mennék én, de nem engedi, húsos karja végigfekszik az ajtó melletti korláton, a jelzőt szorítja, akár a kincset, sandán rám les, majd megkérdezi (sértődötten, és tegez), leszállok-e. Igen. Olyannyira elbizonytalanítja a válasz, hogy kiesik a szerepéből, talán az sem jut eszébe, a következő-e az ő célállomása, mered rám tágra nyílt pupillákkal, nyugtázza, hogy nem kell félrelöknie, ha mégis indul – bennem meg indul a pumpa, mit képzel, hobbiból állok a lépcsőn, és jópofa mozgásformának tartom a tömeg okozta ki-be ugrálásomat – ha már figyelünk egymásra. Eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha nemmel felelek a kérdésére, már hallom is a méltatlankodó megjegyzéseket a pofátlan fiatalokról, a tolakodó bunkóságomról, főleg a hangsúlyt hallom, de mindennek vége szakad, behajtunk a megállóba, én pedig szinte ugrom a friss levegőre. Vége a cirkusznak, köszi az ébresztő élményt, lerázom magamról az út porát. Holnap vége a tanszünetnek. Nekem meg lejárt a bérletem.</p>rich