1.0maszihttps://maszi.cafeblog.humaszihttps://maszi.cafeblog.hu/author/maszi/<p>Olyan különösek az emberek. Elfoglalva a saját ki világuk okozta luxussal, nem gondolva tovább a napokat. Ma különös, különleges emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik a szívükkel látnak. Mélyen a szívedbe. És a fejedbe. De nem csak ezért különlegesek. Ülnek, néznek, lélegeznek, beszélnek, gondolkodnak, olyanok, mint bárki más. (Bárki más, értsd: a darwini elmélet szerint az ő őseik is lemásztak a fáról, aztán kíváncsiak voltak és felegyenesedtek, piramisokat, majd gyárakat építettek, és velünk szívják ugyanazt a levegőt.) De ők nem bárki más: valamit elveszítettek, biológiai vagy éppen fizikai nem kért beavatkozással mások lettek. Fogyatékkal élnek. Nem épek. Pedig a francokat nem. Sokkal épebbek, mint sokan közülünk. Ott vannak fejben. És szívben. Ugyanazt a levegőt szívják. És félnek. Félelmetes, hogy nem a többiektől félnek. Nem érzéketlenek, de nem a klasszikus népbetegségtől félnek (ez a félelem a szorongás - bármitől, akármitől. A pszichológiai szótár szerint a szorongás a homályosan meghatározott veszély előérzete, amely nyugtalansággal, feszültséggel, aggodalommal, testi tünetekkel jár együtt.) Attól félnek, hogy egyedül maradnak. Hogy egyedül hagyják azokat, akiket szeretnek. De nem a haláltól félnek. Azzal minden nap harcolnak. Ki céklalével, spinninggel, ki fotózással, sütéssel, alkotással, írással, gondolkodással – és szeretettel.</p> <p>Hello Darwin, hol vagy?</p>rich