“Anya ma reggel jókedvű” – mondja reggeli közben a párom, miközben én a mosogatónál a tejhabosítót mosom éppen ki és közben bőszen vinnyogom – nincs rá jobb szó – a Lion sleeps tonight című klasszikust. Valóban, a zseboroszlán akár alhatott is volna éjjel, legalábbis kihagyhatta volna az éktelen visítást az éjszakai peluscsere közben, de nem ezért születik meg ez a bejegyzés, hanem mert szöget ütött a fejemben az elhangzó mondat: anya ma reggel jókedvű. Vissza is kérdezek: mert énekelek? Egyszerű a válasz: igen.
És ezen muszáj volt elgondolkodnom. PiciLá születése óta azt hallgatom, hogy kötelező folyamatosan nyugodtnak, derűsnek, kedvesnek, mosolygósnak és főleg jókedélyűnek lennem, mivel azt a gyermek érzékeli. És az ő hangulatát is meghatározza. (Nem túlzok, ha azt írom, ha tomboló énem kap egy mini klónt, én is elmenekülnék itthonról – ehhez nem férhet kétség. Akik ismernek, tudják miről beszélek.) Ezért aztán marad a hüppögő titokban sírás a fürdőben vagy a hálóban, ha PiciLá éppen a nappaliban van, rosszabb esetben artikulátlanul séta közben a telefonba a barátnőmnek, esetleg a konyhában az idegek szétpattanása esetén a párom vállán. Rosszabb esetben atomrobbanás előtti állapotban, szikrázó szemekkel ugyancsak életem párjának szemtől szembe – mert hogy én is fáradt, nyűgös, kialvatlan, szomorú, feszült, frontfüggő vagy éppen csak nő vagyok.
Gondolom a fenti helyzetet senkinek sem kell bemutatni. (Sem családosoknak, sem gyerkőc nélkülieknek – nem számítom ide azon szerencséseket, akik a megtestesült Mr. vagy Mrs./Ms. Nyugalommal kötötték össze életüket.)
Tehát elgondolkodtam. És mélységesen elszégyelltem magam. Mert lehet az én életem párja a világ lehető legtoleránsabb (az), legnyugodtabb (az), legmegértőbb férfija (az), jelzésértékű, ha azt mondja, anya ma reggel jókedvű. Mert vagy én festem az ördögöt a falra (szokásom, szóval bármi lehet), eszerint pedig mindig mufurc vagyok reggel (vagy legalábbis többségében) – vagy tényleg nem szoktam ennyire jókedvű lenni. Mindenféle kialvatlanság, bosszúság, kávénélküliség, induló reggel ellenére is. De még az is lehet, hogy mivel a “hát kinek mondjam el, ha pocsékul, rosszkedvűen, lehangoltan, mérgesen, álmosan, kialvatlanul stb. indult, folytatódott, tartott, fejeződött be a napom” mondatok és főleg állapot címzettje az esetek 98%-ában ő, tényleg régen találkozott a jókedvű énemmel. Azzal, akivel egy ideje együtt él. Akivel – és ez a legfontosabb! – szeret együttélni.
Ezért ma délelőtt ünnepélyesen megfogadom, hogy minden reggel énekelek. Vagyis igyekszem énekelni. Esetleg úgy teszek, mintha énekelnék. (A The Tokens dala erre pont alkalmas, a vinnyogás miatt gondolom.) De legalábbis emlékeztetem magam arra, hogy nem csak a gyermek, de az édesapja is megérdelmi, hogy a nyugodt, derűs, kedves, mosolygós és főleg jókedélyű anyával találkozzon. Hiszen a hétköznapokon amúgy is több a súrlódási lehetőség: mindketten fáradtabbak vagyunk; nem jut idő úgy egymásra, mint korábban; teljesen természetes, de a közös időnk 99%-ában hárman vagyunk, és mindig, szinte mindig PiciLá az első. (Mondom, ez nem baj.) Szóval törekedni fogok a jókedvű kelésre. És arra, hogy jókedvvel töltsem a napokat. (Mert a párom ugyanúgy megérdemli ezt, mint PiciLá.)
Most azért kicsit könnyebb lesz ez – itt a tavasz,már korán süt a nap, ráadásul a sokszor emlegetett dal igazán mosolygásra késztet.
Apropó, Lion sleeps tonight. Most komolyan, ezt nem lehet nem vinnyogva énekelni. Tessék kipróbálni!
Fotók/Illusztráció: pixabay.com.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: