Anya vagy? Érzékenyebb vagy!

Csillámom azt mondja, megváltozott a hangom, amióta PiciLá megszületett. Talán lágyabb lett, talán közelebbi – én viszont elfelejtettem megkérdezni, mire gondol pontosan – mert hogy belülről nem hallom, hogy másabb lenne. Persze nem a beszédhangomra gondolt, hanem a blog hangvételére. Amúgy ez abszolút elképzelhető, hiszen 4 éve indult a blog, közben mindenféle dolgok alakultak, én magam is változtam, és azt hiszem jóval érzékenyebb lettem (nem csak a sok sírásra gondolok).

Korábban is előfordult, még ha nem is napi szinten, hogy rászorulóknak vagy akár hajléktalanoknak vettem ételt. Volt, hogy utaltam támogatást, adakoztam, küldtem gyerekjátékot ilyen-olyan akciókon keresztül. Nem a felsorolás lenne sok, hogy pontosan hová, hanem hogy kiknek lehetne, hiszen se szeri, se száma azoknak, akiket a hétköznapokon kellene és lehetne segíteni. (Most éppen egy jótékonysági online árverés eredményére várok, egy kis sárkányra pályáztam PiciLának, de valójában azért, hogy támogathassunk egy kislányt, aki tavaly decemberben született komoly betegséggel. (Annyi idős, mint PiciLá!) Egy másik kislánynak képeslapot fogok küldeni, mert az édesanyja azt kérte, hogy jókívánságokkal lepjék meg, hogy később, amikor nagyobb lesz, meg tudja neki mutatni, hányan szorítottak neki.

Nekem meg elszorul a szívem. Minden egyes ilyen példánál. És hálát adok, hogy PiciLá egészségesen, telt pocakkal szuszog a kiságyban, nem kell neki óriási csatát vívni az egészségügyi intézményekben, nem kell harcolnia perceken, órákon, napokon, heteken át. És bevallom, néha elpityergem magam, amikor ilyen felhívást látok. Mint ahogy a múltkor is bőgtem, amikor a bolt előtt üldögélő hajléktalan megköszönte a szeretetcsomagot. (Szögezzük le, a paraanya kategóriából nem lesz bőgő anya, és a paraanyaság sem a sírásból áll kizárólag. De ez a téma fontos nekem.)

Az anyaság tehát fokozottan váltott ki belőlem valamit, ami eddig is jelen volt bennem. Talán nem lövök mellé, ha azt írom, a szociális érzékenységet. Nem tudom, kiben hogyan játszódik ez le, de ki merem jelenteni, az anyaság nagyon-nagyon érzékennyé tesz. Karácsonyi reklám vagy megható jelenet a rajzfilmben, tuti, hogy anya fog bőgni először, mert elszorul a szíve. Mert asszociál, mert a családtagjaira gondol. (Egy kolléganőm mesélte a várandósságom alatt, hogy bizony, 3 gyermek után ő a legérzékenyebb a családban, pedig korábban nem volt sírós típus.)

Igazából nem tudom, van-e és kell-e erre a jelenségre bármilyen megoldás. Az tény, hogy saját magamat védve már nem kattintok mindenhová, nem olvasok el minden történetet, a kifejezetten horrorisztikus eseteket/példákat kerülöm. De titkon bízom benne, hogy mindig lesznek/vannak olyanok, akik pont ott és pont akkor segítenek, amikor kell. Hogy mindenki számíthat valakire. Mint ahogy abban is bízom, hogy idővel sikerül majd keretek közé szorítani ezt a nagy-nagy érzékenységet, és a konkrét sírás megmarad majd örömkönnyekkel az óvodai és iskolai előadások bemutatójára. És még tovább.

(Csillámom egyébként egy a szívemnek nagyon kedves barátnőm.)

Fotó: pixabay.com