Végre igazi nyár! – írja a barátnőm üzenetben. Végre tényleg igazi – gondolom és érzem én is idén. Napsütéssel, pihenéssel, igazi kikapcsolódással. Olyan, amilyen régen nem volt.
Többségében szerintem az okozza ezt a dolgot, hogy valami olyat keresünk felnőttként, amit a gyermekkorban hátrahagytunk. Felhőtlen szórakozást, gondtalan napokat, feltöltő nyaralást vagy kirándulást, mindezt megspékelve valódi szórakozással. Mint gyerekként. Amikor a nyár csak és kizárólag arról szólt, hogy lábat lógattunk a júniusi tanévzárótól egészen a szeptemberi tanévkezdésig, nyaraltunk a szülőkkel, lógtunk a barátokkal, sátoroztunk és kirándultunk és nevettünk és lélegeztünk és talán bajunk sem volt. Legalábbis az ideális emlékképek ezt mutatják, holott biztos hogy volt bőven szerelmi várakozás és vágyakozás, netán mélabú (a szomszéd szépfiú), nyári munka (borsófejtés nagy üzemben, mert a nagypapa kertjéből bizony a 4. emeletre vándorolt az idei termés), diákmunka (muszáj volt zsebpénzt keresni, mert anyu nem támogatta a bakancsvásárlást) és néha házi feladat (gyerekem, ma neked kell mosogatni és/vagy Jókai kötelezőjét már pedig elolvasod).
De az idei tényleg igazi nyár. Amikor van idő, kedv és főleg lehetőség a Balaton partján strandolni, barátokkal délután vagy késő este hosszan beszélgetni, olvasni és lábat lógatni, pihenni és feltöltődni, szabadság alatt a munkából rendesen kiszakadni, a pihenős napokat teljes mértékben élvezni. Úgy, mint gyerekként. Kíváncsian és érdeklődően, mintha rossz álomból szabadultál volna korábban, nem értve a korábbi gúzsbakötést, amiről tulajdonképpen te magad tehetsz igazán.
“Engedd el! Légy spontán!” Ezerszer hallgattam ezeket a mondatokat. Megpróbáltam, tényleg igazán, talán akartam is, de valami akarva-akaratlanul gúzsba kötött. Kellett figyelni másra, másokra, a munkára, a hétköznapokra – mindenkire, csak magamra nem. Aztán idén ez megváltozott. A nyár végre újra nyár lett (úgy, ahogy egyébként a tél vége és a tavasz is ebben az évben), a pihenés feltöltődés lett, a figyelem – bizonyos helyzetekben, de nem csak és kizárólag – az enyém.
És most az sem szegi a kedvemet, hogy odakint tombol a szél és gyűlnek a viharfelhők és hogy ma elmaradt a strandidő. Az idei végre igazi nyár – viharral együtt és anélkül is.
