Hullócsillag

Érdekes dolog a hullócsillag-figyelés. Kapcsolódik hozzá az a jó kis hiedelem is, miszerint ha hullócsillagot látsz, kívánni kell valamit. Ilyenkor az ember lánya belead apait-anyait, hogy az éppen aktuális (főleg magánéleti) válságát és problémáját az univerzum gondjaira bízza, aztán hátradől – mondván ő megtett mindent – és bízik, hogy a csillagok odafönt addig térülnek-fordulnak, hogy minden a kívánsága szerint legyen.

Tavaly ilyenkor, valamikor a nyár derekán – amikor már igencsak rosszul mentek a dolgok – egy barátnős hétvégén a fényszennyezéstől mentes Őrségben ültünk a semmi közepén. És néztük a csillagokat. Én meg jól sajnáltam magam, és az elcseszett dolgokat – és bár nem vagyok spirituális fajta, főleg nem a mantrázós típus – azért be kell ismernem, kértem az égbolton hirtelen felvillanó, aztán ezredmásodpercek alatt semmivé váló fényszikrákat, hogy segítsenek rendbe hozni az életemet.

Pár hónappal ezelőtt, a didergő január közepén ugyancsak elcsíptem egy hullócsillag-csodát, és a hirtelen feltoluló első gondolat helyett (légyszi-légyszi, a sok szar után most már végre legyek tényleg boldog), azt kívántam, hogy tudjam és merjem élni az életet. De mindez ugyanakkor csupán másodlagos dolog volt – óriási csodának éltem meg, hogy a jéghidegbe burkolózott feketeségben sikerült megcsodálni egy szikrázó meteoritot. (Az más kérdés, hogy a fentebb olvasott kívánságpontot azért elmormoltam.)

Mindez egyébként azért jutott eszembe, mert újra itt van augusztus és egyre közelebb érkezik a Perseidák meteorraj is – amikor aztán bőszen figyeljük az égboltot. Hiszen az egyik legfantasztikusabb dolog, amikor láthatjuk, ahogy a meteoritok a légkörünkben elégve látványos hullócsillaggá válnak. És kívánhatunk! Aki szerencsésebb, pláne kevésbé fényszennyezett helyen él, több tucatot is számolhat egy-egy estén, így aztán egészen hosszú kívánságlistával készülhet, hogy az elcsípett hullócsillagok a következő időszakban teljesíthessék kívánságainkat.

Én idén inkább amatőr csillagászati megfigyelésre készülök. Annyira amatőrrel, hogy maximum egy pokrócra lesz szükség, amin el lehet nyúlni az éjszakában. És minden vágyam, hogy lássam a világunk fantasztikus csodáit, csendben és nyugalomban figyelhessem az eget – de kívánságokkal már nem készülök. Nem azért, mert korábban nem jött be. Volt, amikor bejött. Hanem mert egy ideje sokkal fontosabbnak érzem, hogy a pillanatot megéljem. Nem a hullócsillagokért, nem másokért, nem a kívánságok teljesüléséért. Magamért.