Van egy nő. Mosolyog. Reggel és este, otthon, a boltban, a munkahelyén, kora reggel, amikor kerékpárral siet a munkahelyére, délután, amikor a kocsiból veszi ki a bevásárló szatyrokat. Mosolyog. Mosolyog, ha ismerőssel találkozik, és akkor is, ha ismeretlennel. Mosolyog, ha jó kedve van, és akkor is, ha éppen letört, tömérdek tennivalója akadt vagy éppen nyomasztja valami – valahol azt olvasta, a mosoly befolyásolja az átélt érzelmi élményt. És a hangulatot.
A nő, aki mosolyog általában egyébként jókedvű. Jó nagy adag optimizmust kapott fentről, a hétköznapi csomagjában mindig van egy adag nevetés. Ezért nevet is. Nevet, kacag, olykor hahotázik.
A nő, aki mosolyog azt gondolja, az élet szép. Mert egyébként az. Akkor is szép, ha nagyon mélyen vagyunk, akkor is, ha szárnyalunk a magasban. Akkor is, ha éppen minden a darabjaira esett, és akkor is, amikor a darabokból újat kell építeni. A nő, aki mosolyog, már tudja ezt. Minden mosolyában ott van az elmúlt évek tapasztalása, az élmények sokszínűsége, a fent és lent, az életigenlés, a megélés pillanata, az érzelmek kavalkádja.
A nő, aki mosolyog néha lenge ruhában, néha kiskabátban, néha a gardrób mélyéről előrángatott farmernadrágban teker reggel a város kis útjain. Hosszú hajába belekap a szél, arcát simogatja a reggeli nap sugara, olykor végig simítja bőrét a hirtelen jött nyári zápor. A nő mosolyog. Nagyokat lélegez, magába szívja a környező utcák hangulatát, élvezi, hogy él. A nő, aki mosolyog, hangosan énekel az autóban, akkor is, ha csak a dallamot ismeri. És akkor is, ha azt sem.
A nő, aki mosolyog magával viszi ezt a mosolyt mindenhová. És akik találkoznak vele, hálásak érte. Talán értik, talán nem, talán tudják az okát, talán nem, de visszamosolyognak rá. Örülnek, olykor jókedvük kerekedik. Magukkal viszik ezt a mosolyt.
Szeretek ezzel a nővel találkozni. Minden reggel visszamosolyog a tükörből.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: