Ha állandóan hajtasz, mikor élsz?

Azért hajtunk, hogy boldogok legyünk. Boldogok: hogy legyen kajánk, legyen biciklink, legyen kocsink, legyen lakásunk, legyen pénzünk. Legyen pénzünk nyaralásra, a gyerek cipőjére, új táskára, csak hajtunk és hajtunk, közben szépen motivál bennünket a tudat, hogy ha hajtunk a boldogságért, bizony boldogok leszünk. De ha állandóan hajtunk, akkor mikor élünk?

Persze tudom, hogy egy idális világban nem kellene azon gondolkodni, kell-e hajtani. Egy olyan világban, ahol az embereknek nem kell megszakadni a pénzt miatt, hogy aztán azt megszerezve elérjék a hőn áhított boldog állapotot. De ismered azt, aki azért vállal állandóan túlórát, hogy még többet tudjon adni a családjának? És lehet, hogy tud adni, de nem együtt költik el, mert ő akkor éppen újra túlórázik? Azt is ismered, aki tíz éve nem volt táppénzen, de nem azért, mert annyira egészséges, hanem mert fél táppénzre menni, mert akkor ugrik a 13. havija vagy kirúgják? És azt is ismered, aki hullafáradtan hajtogatja, hogy ő bizony boldog, mert jól keres, csak éppen napi 18 órát tol el az életéből, nap mint nap?

Fotó: pixabay.com

Tudom, hogy a pénz nem boldogít. Illetve igen, de nem úgy. Akkor sem, ha mindenki mást állít. Igen, ismerem a kitekert mondatot, tudom, hogy mindannyian pénzből élünk. Tudom, hogy muszáj hajtani, muszáj, mert a pénz kell, mert kell a kaja, a bicikli, a kocsi, a lakás, a nyaralás, a gyereknek az új cipő, a táska. Ez mind kell. Tudom, nem is kérdőjelezem.

Fotó: pixabay.com

Nekem is volt két munkám egyszerre, hogy jól éljek. Jól éltem, csak éppen a hét négy napjából reggel 6-ra elhúztam otthonról, és este 8-ig a színemet sem látták. Meg olyan is, amikor zsinórban 16 napot dolgoztam. Aztán olyan is volt, hogy csak egy munkám volt. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a szabadidővel. De végre nem csak félálomban találkoztam a családommal, nem kellett mindig rohannom, amikor valahová odaértem. Lett szabadidőm. Szabadidő, amikor nem a főnökömnek, nem a feladatnak kellett megfelelnem. Szabadidő, amikor volt idő észrevenni a világot magam körül.

Fotó: pixabay.com

Én nem akarok hajtani. Úgy alakul az életem, hogy egy hónap kényszerpihenőre megyek. Nem lesz munkám. Tudom, hogy most azon kellene aggódnom, mi lesz. De nem aggódok. Kapok egy hónap nyugit. Egy hónap pihenést. Amit megérdemlek. Mert úgy érzem, megérdemlem. 10 éve dolgozom, ez most jár nekem. Hogy mi lesz azután? Majd lesz valahogy. Egyet tudok: nem akarok hajtani. Élni akarok.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!