Amikor nem úgy alakulnak a hétköznapok, ahogy elterveztük, bizony szembe kell nézni a valósággal, vagy legalábbis azzal a képpel, amit valósnak tartunk a saját életünkben. Például azzal, hogy ma este nincs vacsora, holnapra nincs ebéd, a szennyesruhatartó csak úgy dagad a bedobált holmiktól, a vasalatlan valamilyen csodára vár, és a mosogatógépbe sem tüntette el senki a héten felhalmozott poharakat – így aztán kész a káosz, fut a lakás. Én meg azon gondolkodom: én most tényleg rossz feleség vagyok?
Rossz feleség vagyok azért, mert este, amikor hazaérek, már nincs kedvem és időm főzni?
Rossz feleség vagyok azért, mert egy héten egyszer adok bele igazán apait-anyait, hogy rendet tegyek?
Rossz feleség vagyok azért, mert hullafáradtan elalszom, mikor bezuhanok az ágyba, ahelyett cicásan kedves lennék?
Tényleg ezekért lehetnék rossz feleség?
Fotó: pixabay.com
Nem hiszem, hogy a külsőségek határozzák meg az embert. Persze ezek nem igazi külsőségek (nem a külső jegyekre, öltözködésre gondolok), rajtunk (a férjemen és rajtam) kívül senki sem látja, mi van otthon. Senki nem ellenőrzi, hogy reggelente komplett tízórais csomaggal indulunk-e útnak, senki nem húzza végig az ujját a könyvespolcon, hogy talál-e port, senki nem húzza a strigulákat, hogy heti szinten teljesítjük-e az átlag szeretkezési normát. De ezek a kérdések akkor is ott vannak a fejemben. Most akkor én jó vagy rossz feleség vagyok?
Fotó: pixabay.com
Félreértés ne essék, a feltett kérdés mindösszesen az én fejemben létezik. Pusztán annyi történt, hogy egy széthajtott hét után őszintén szégyelltem magam a tartósan fennálló kupleráj kellős közepén, és miután közöltem, hogy “bizony holnap is mindenki a menzán eszik” (vagy ahol tud), megkérdeztem a férjemet: tényleg rossz feleséged vagyok? Egyszerűen azt válaszolta: nem, fantasztikus feleség vagy.
És ezt most nem azért írom, mert szeretnék külön gratulációkat begyűjteni, hogy bizony, a jó feleségnek lehetek a mintaképe, hanem mert olyan alapvető, csupán külsőségekre alapozó elméleteket veszünk számba egy-egy kapcsolat és pláne szerepkör témájában, ami mindent felsorol, csak az embert hagyja ki a számításból. Mert lehetek-e úgy jó feleség, hogy minden este vacsorát főzök, ahelyett, hogy beszélgetünk? Lehetek-e, hogy minden négyzetcentiméteren katonás rendben sorakoznak a tárgyaink, de nem tudom, mi történik a másikkal? Lehetek-e úgy jó feleség, hogy közben egyikünk sem tud az lenni, aki?
Fotó: pixabay.com
Persze, a külsőségek (is) fontosak. Nem kifelé, magunknak. Fontosak az étkezések, fontos a bevásárlás, fontos a tisztaság. (Persze baromi szerencsés vagyok, mert a férjem sem rendmániás.) De ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy figyeljünk a másikra, hallgassuk meg, és mondjuk el a saját gondolatainkat is. Hogy építsük a kapcsolatunkat, törődjünk egymással. Mert mindent el lehet felejteni, de a másik embert, akivel együtt élünk, létezünk és szeretünk, azt nem lehet. Azt hiszem, ezen áll vagy bukik a jó és rossz feleség kérdése.
Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: