Ez egy olyan könyv, amit nem jut eszedbe elolvasni, ha meglátod a borítót, inkább elfordulsz, mint hogy közelről tanulmányozd. Ijesztő, sötét, ráadásul horror sztorit sejtet, és mivel le sem veszed a polcról, sosem fogod megtudni, hogy az ifjúsági irodalom egyik legszórakoztatóbb, legviccesebb könyvéről maradsz le. Gévai Csilla Lídia, 16 című regényét pedig akkor is el kell olvasni! Mindenkinek!
Van abban valami, hogy a könyvek külseje, borítója, egyszóval a grafika, mint vizuális marketingelem is segít megtalálni az olvasót, és az olvasónak a megfelelő könyvet. Néha. Azért csak néha, mert – tegye mindenki a szívére a kezét – vettünk már olyan könyvet, ami a külseje és a címe alapján fantasztikusan lebilincselő sztorit ígért, de aztán kiderült, hogy csak színében lesz a polc ékessége. Szóval, a könyvekre is igaz, hogy ne ítélj elsőre. Persze a rutinosabbak bele-beleolvasnak vásárlás vagy kölcsönzés előtt az adott kötetbe, vagy éppen olvasnak róla ajánlót, kiritkát, de (sajnos) a Lídia, 16 nem valószínű, hogy megéri ezt, mert komolyan elrettenti az olvasót. Pedig nem kéne! Gévai Csilla könyve ugyanis a magyar ifjúsági irodalom egyik gyöngyszeme!
Fotó: pagony.hu
Nem azért olvasok annyi ifjúsági regényt, mert odavagyok érte. Írtam már róla többször is, hogy van egy olvasóklubunk, a TÁMasz – és ha már ilyet szervezünk, kell ezt a műfajt is ismerni, hogy képben legyek, hogy kövessem a mai irodalmat, hogy tudjam, mit olvasnak a fiatalok, hiszen értük csináljuk. Túl vagyok már jópár ifjúsági regényen (van köztük jó is, mint például A szupermenők), pláne napló formában írottakon, és biztosan állítom, Gévai Csilla története felülmúlja az eddigieket.
Lídia naplója ugyanis egyedi. És vicces. És illusztrált (a szerző saját rajzaival). Vagyis tényleg olyan, mint egy igazi napló! (Még akkor is, ha a Z-generáció tagjaként a lapotopon írja a napi jegyzeteit.) Rajzokkal, idézetekkel, gondolatokkal és hihető történettel. Lídia 16 éves, középiskolás, nem mellesleg szerelmes egy száz éve halott festőbe. Tudja, hogy ez (annyira) nem normális – de éppenséggel lehetne szerelmes a világ túloldalán élő fiúzenekar hős frontemberébe – tehát alapjaiban helytálló a történet. Ezen túl értelmes, határozott gondolatokkal és értékrenddel bír, ráadásul szereti magát. (Ez óriási dolog egy ifjúsági regényben, én személy szerint hülyét kapok attól, ha a főszereplő többszáz oldalon keresztül nyavalyog, hogy az iskola aktuális szépfiúja nem veszi észre – pedig de – csak azért, mert ő átlagos. Éveken keresztül! Ugyanmár!)
Szóval, Lídia naplót vezet. Hol többet, hol kevesebbet ír, de nem megy az olvasó agyára azzal, hogy akkor is közléskényszeres, ha az égegyadta világon nem történik semmi. Ír, ha akar, néha értelmes dolgokat, néha hisztiset, rajzol a bejegyzések mellé, időjárási címeket ad a napoknak, és párbeszédeket közöl. Nem is akárhogy! Drámai párbeszédeket, vagyis nem csak szavakat és mondatokat idéz, hanem a drámákból ismert módon mutatja a cselekményt is, így például:
“Lídia: Igen, leeeesz! (újra zokogni kezd)
Vendel (zavartan): Hát, jó! Nyugodj meg. (El)”
És nem viszi túlzásba.
Szóval, tetszik nekem ez a könyv. Tetszik, mert életszagú – ha lehet ezzel a képzavarral élni egy könyv esetében. Kubik Lídia pont annyit foglalkozik a világ nagy bajaival, halott festő szerelmével, az előtte álló problémákkal, amennyit egy 16 éves fiatalnak kell.
Egy bajom van vele, még pedig az, hogy rövid. Nagyon rövid! (Viszont van következő!)
Gévai Csilla: Lídia, 16. (Tilos az Á Könyvek, 2013.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: