Díjat mindenkinek!

Elismerésre már pedig szükségünk van. Mindenkinek. És nem csak akkor, amikor a gödör alján érezzük magunkat, akkor is, ha minden rendben van körülöttünk. Mindez a Liebster Blog Award kapcsán jutott az eszembe, amikor az általam díjazott egyik blogger azt írta, különösen jól esik neki most az elismerés, amikor lent van, mert adott neki egy lökést felfelé. Az elismerés ugyanis kimozdít minket – díjak formájában vagy anélkül – kár, hogy szűkmarkúan bánunk vele.

Egyszer egy beszélgetés során, amikor egy barátom arról panaszkodott, hogy a férje egyáltalán nem dicséri meg, visszakérdeztem: és te hányszor dicséred meg őt? Nagy szemekkel néztünk egymásra, hogy bizony, az elismerés elsikkadt, nem részei a hétköznapoknak. Pedig ezek apróságok – olyannyira apró dolgok, hogy létezésük csupán megszépítik a mindennapokat, hiányuk viszont háborús helyzethez és elszakadáshoz vezet. Magánéletben, munkában – mindenütt. 

Fotó: pixabay.com

Adni és kapni – nem véletlenül járnak kézenfogva. Nem a nagy spirituális és egyéb bölcsességekre gondolok, miszerint “mindenki visszakapja egyszer, amit más ellen elkövet”, és “az vagy, amit megeszel”, hanem arra, hogy a világ tényleg így működik. Ha elfelejtjük megköszönni, megdicsérni, elismerni a másikat, nemcsak őt romboljuk, de vissza is hat ránk. Mondván: minek erőltessem magam, ha te sem mondod?

Pedig az emberek megérdemlik az elismerést, a jó szót, a mosolyt. Megérdemlik, mert akármerre járnak, egyre kevesebbet kapnak belőle. Halljátok, amikor panaszkodás esetén ez a leggyakoribb hiányolt gesztus? “Észre sem veszi, hogy mit vettem fel!” “Nem is reagál a sikeremre!” “Megint beszólt, bezzeg a múltkor, amikor dicsérni kellett volna!” És csak a második dolog a pénz, az egyéb materiális dolgok kifogásolása.

Fotó: pixabay.com

Elismerés. Nem egyenlő a szeretettel, bár bizonyos esetekben annak kifejezésére is használjuk. Tanúsítvány – akár bizonyítványként, akár verbális kifejezésként, hogy igen, fontos vagy. Mert kevésszer mondjuk. Az elismerés pedig mindenkinek jár. A szülőnek, mert fáradhatatlanul óvja a szeretteit; a dolgozónak, aki folyton robotol, hogy világokat teremtsen; a fiatalnak, aki újra és újra mer harcolni az  álmaiért; az idősnek, mert harcolt eleget; a gyereknek, aki még csak most csodálkozik rá a világra; a nőnek, aki mer nő lenni; a férfinak, aki mer férfi lenni – és még hosszasan sorolhatnám, hogy kinek miért jár elismerés, de nincs értelme, mert végtelen a lista. 

Fotó: pixabay.com

Szóval kellene alapítani egy díjat, hasonlót, mint amit a bloggerek adnak egymásnak, a hétköznapi ember díját, amivel megköszönhetjük, hogy létezik, teszi a dolgát, és ezért nagyon fontos. Egy díjat, amit minden indoklás nélkül odaadhatunk bárkinek, ami őt is elindítja felfelé.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!