Miről beszélgetnek a felnőttek?

Amikor gyerek voltam, mindig vágytam rá, hogy egyszer majd, amikor felnőtt leszek, igazi felnőtt beszélgetésekben vegyek részt. Akkor majd kiderül, miről beszélnek a nagyok (komoly és felelősségteljes témákról – gondoltam), közben sokáig fent lehet maradni, és nem csak üdítőt vagy vizet lehet inni – kisgyerekként mindez megközelíthetetlen és hihetetlenül vonzó volt. A szüleim vendégségbe jártak és vendégeket fogadtak, vitatkoztak és nevettek, rengeteget beszélgettek – élték a felnőtt életüket. Ma már én is felnőtt vagyok (egy ideje), és néha magamban kuncogok, amikor komoly vagy éppen komolytalan beszélgetesekben veszek részt.

Ezek a felnőtt találkozások nem azért viccesek, mert nem lehet őket komolyan venni. Hanem mert gyerekként tényleg másnak látod a körülötted lévő világot. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer, kb. harmincévesen (!), a vesekő és egyéb betegségek lesznek terítéken. Vagy hogy mennyibe kerül a barátnőim gyerekének az óvoda, milyen programok vannak a szünidőben, és hogy kinek milyen tapasztalata van a kozmetikusnál. Arra sem mertem volna fogadni, hogy egész éjszakákat kitölt majd a munkahelyi problémák megbeszélése vagy a párkapcsolati krízisek, a családi közös ebéd viszontagságai és pozitívumai, a mindennapok történése. Egész egyszerűen sem hat, sem tízévesen nem hittem volna el, hogy a felnőttek ugyanolyan dolgokról beszélgetnek, mint a gyerekek – arról, hogy velük éppen mit történik.

Fotó: pixabay.com

Persze szóba kerülnek a filmek és könyvek és zene és művészetek és néha filozófia, sokszor a múltidézés (emlékszel?), a közös élményeken való könnyes röhögés, a viccmesélés, a napi politika, a pénz, a családalapítás, a divat. Szóval van minden, ami hozzánk tartozik – hozzánk, emberekhez, akik csak arról beszélnek, ami érdekli őket. És meghallgatják (jó esetben) azokat a dolgokat, amelyek esetleg nem (annyira) érdekli őket.

Persze minden évtized a sajátosságait hordozza: 18 körül a továbbtanulásról, a szakításokról és új kapcsolatokról, a körülöttünk élők magánéletéről beszélgettünk. Aztán a húszas években az önállóságról, a párkapcsolati tervekről, az utazási élményekről. Harmincévesen a családalapításról, az ezzel kapcsolatos nehézségekről, beugratós helyzetekről, munkáról és konfliktuskezelésről. Úgy sejtem, hogy a következő tíz évben a gyereknevelésről, új álmokról, kapcsolatokról, még később a gyerekek kirepüléséről, új tapasztalatokról fogunk stb. Szóval nincs új a nap alatt.

Azért én gyakran jól mulatok a felnőtt beszélgetések közepette. És igyekszem nem elfelejteni, hogy gyerekként azt gondoltam erről, egy csoda lesz. Mert amikor a barátaiddal, ismerőseiddel vagy éppen vadidegenekkel beszélgetsz, valójában egy csoda történik. Minden egyes beszélgetés – az együtt töltött idő miatt – tényleg egy csoda. Még akkor is, ha az emberek alapvetően nem hogy nem változnak, de baromira hasonlítanak egymásra. Miss Marple mondta egyszer egy Agatha Christie elbeszélésben: “Az emberek nagyon is egyformák, de szerencséjükre – talán – ezt maguk sem tudják.”

Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!