Valentin-napi ajándék helyett

Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az az indokom, hogy nem vagyok szerelmes, bár boncolgathatnánk, hogy a szerelem sok év együttlét után mennyiben hasonlít a kezdeti röpködős, lila ködben végiglebegett időszakra – de az elemzésnek nem most van itt az ideje. A lényeg, hogy nem ajándékozok.

Fotó: pixabay.com

Én személy szerint komolyan hülyét kapok a muszáj-vásárlástól. Az ünnep közeledtével inkább nem hallgatok rádiót vagy nézek tévét (főleg nem reklámokat), mert orrba-szájba dől a szívszerelmes szuper dalok sora, a film- és reklámszereplők súlyos, ábrándos pillantásokat vetnek egymásra, a boltok polcai mindeközben roskadoznak a giccskategória – dobogós helyezést elérő porfogó kacatoktól, a túlárazott szerelmes dizájnba öltöztetett pralinéktól és egyéb édességektől, a szívecskés (senki sem fogja felvenni, mert a hálóban is ciki) alsógatyáktól és vörösben tündöklő női fehérneműtől. (Ami meglepő, de nem vadítja a pasikat. Tudományos tény. De erről is később.)

Fotó: pixabay.com

Szóval nem vásárolok. Nem öltöztetem díszbe a lakást. Nem fogok piros fehérneműt venni a csábításhoz. Apropó csábítás: inkább nem kéne széthajtani magam, hogy tudjak csábítani. Főleg ha már hétvégén (14-e idén már pedig vasárnapra esik) a szokásos bevásárlás-főzés-takarítás-egyéb kombó után este fél 8-kor alig látok, és legkésőbb 8-kor már vidáman durmolok. De azért van ötletem, mégis csak Valentin-nap lesz. És nem azért, mert nem tudok kiszállni a vásárlást ösztönző hazai vagy nemzetközi ünnepek varázsából, nem azért, mert idén nem fanyalgok az átvett szokások miatt, nem azért, mert érzéketlen tuskónak tűnnék, ha nem törődnék a Bálint-nappal, hanem mert ha már átvettük ezt az ünnepet, akár tetszik, akár nem, valahogy belecsempészem a napjainkba. Lehetőség szerint viszont nem csak a mostani vasárnapba.

Fotó: pixabay.com

Szóval készülök. Programmal. Amikor nem csak a csokoládé csomagolásának letépése a közös tevékenység, nem az ugyanolyan napok loopolása – értsd minden nap ugyanazt csináljuk, és persze külön. Munka-munka-kis pihenés-munka-munka és munka. De közben nem beszélgetünk. Nem figyelünk egymásra. Nem vagyunk együtt. Együtt élünk, de inkább egymás mellett.

Így hát az idei Valentin-napon nem ajándékozok, inkább emlékeztetem magam. Arra, hogy van valaki, akit szeretek. És nem húzom a számat, ha olyan programot talál ki, amihez nekem most nincs annyira kedvem. És én magam is programot találok ki. Ami tökmindegy, hogy közös főzés, kirándulás, egy egyszerű fagyizás, ebéd vagy vacsora egy étteremben vagy éppen láblógatás. A lényeg, hogy együtt legyünk, hogy figyeljünk egymásra. És ne csak a boltok polcain roskadozó csupagiccs megvásárlása előtt gondoljunk a másikra. Szívecskékkel díszítve vagy anélkül.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!