Pár mondat a női önbeteljesítésről

Nem mehetek el szó nélkül a legutóbbi, nagy netes és utcai nyüzsgést kiváltó, a női önmegvalósítás fogalmának kihirdetése mellett. Nem fogok politizálni, lényegét tekintve teljesen mindegynek tartom, hogy ki beszélt arról, hogy a nőknek a gyerekszülés a dolga, tulajdonképpen csak azért morgok, mert a nőiességet, a női sikert és a női önbecsülést akarják mások meghatározni. Olyanok, akik nem nők. Továbbmegyek, sikerült újfent alakítani egy fogalomcsoportot a “női” meghatározással. Női élet, női karrier, női izémizé.

Tényleg nem érdekel, hogy ki akarja nekem megmondani a tuti frankót. Nem érdekel, hogy politikus, hogy közszereplő, hogy férfi vagy nő! Az érdekel, hogy meg akarja mondani. Nekem pedig el kell fogadnom az ő álláspontját, hiszen ez csak egy vélemény. Én meg hiába kiáltozok a másik oldalon, hogy “hé, nekem is van véleményem!”, az már nem számít, az én véleményemet nem kell elfogadni.

Pedig ez a vélemény nem csak az enyém. És nem gondolom, hogy itt csak és kizárólag a gyermektelen nőkről van szó – a női önmegvalósítás, mint olyan ugyanúgy vonatkozik az 1-3 gyermeket nevelő anyákra, nagymamákra és a felcseperedő kislányokra is.

Fotó: pixabay.com

Mert tetszik tudni, 2015-öt írunk. És nem filozófiai meccsre nevezek most be, nem feminista duma következik, hogy mi jár. Tetszik tudni,  a római jogból ismerjük az emancipáció kifejezést, igaz, a jelenkornak köszönhetjük, hogy a nőkre is értjük. Nőkre és férfiakra – a köztük lévő egyenjogúságra. És nem, ez nem arról szól, hogy 50-50 százalékban mosogatunk és takarítunk és bevásárolunk és autót és villanyt szerelünk, hanem arról, hogy egyenlő jogokat gyakorlunk. Például (jó esetben) a pálya-, a munkahely választásnál, a gyermekvállalásban. (Itt szeretném jelezni, a gyermekvállalásról ketten döntenek: a férfi és a nő.  Pont.)

Fotó: pixabay.com

Mert a nő is ember. Tervekkel, vágyakkal,  ötletekkel. És igen, van, aki a gyermeknevelésben teljesedik ki, van, aki a munkában; van, aki kutatni szeretne, más utazik, megint más olvas. A harmadik a színpadon érzi magát teljesnek és a többi. Van, aki mindezt könnyen összehangolja a családdal, van, aki küzd vele. De ezt ő választotta. Eldönthette. Nem írták elő neki. És ha elő is írják, én aztán nem fogom szégyellni magam, mert nem a családalapítást látom az életem kiteljesedésének. Nem ez a fő célom. De ez nem jelenti azt, hogy nem gondolok arra, egyszer majd lesz családom. És azt sem jelenti, hogy amikor gyereket vállalok majd, akkor nem akarok visszamenni dolgozni – mert szeretem azt, amit csinálok. Mert (nem mellesleg) a – nem létező – családunkat nem tudjuk majd fenntartani egy fizetésből. Mert mindkettőnknek ki kell vennie a részét a fenntartásból – akár mentális, akár fizikai, akár anyagi, akár pszichológiai értelemben.

És ha már itt tartunk: édesanyám munka mellett nevelt fel, miközben végezte a háztartási munkát, egyszerre volt anya, feleség, nő, asszony, szerető – és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a nagymamám is dolgozott, miközben gyerekeket nevelt. Egyik esetben sem írtunk 2015-öt.

Van kérdés?