Mindig is fiús lány voltam. Menekültem a szoknyától, utáltam a magassarkút, utoljára 16 évesen próbálkoztam a sminkkel és a körömlakkokkal. Nem azt mondom, hogy nem próbáltam nőiesen öltözni egy-egy alkalommal, de mindig is inkább a praktikus, sportos-elegáns ruhákat választottam – úgy éreztem, esetlenül viselkedek lányos cuccokban, ráadásul nem is én vagyok ilyenkor. Aztán eljött a harminc, és egyre inkább imádok nő lenni!
Az egész a körömlakkal kezdődött
Mindig is tetszett, ha a környezetemben lévő lányok, nők szép, színes körmökkel (nem karmokkal) futkoztak – olyan csajos, jól állt nekik. Nekem viszont nem szép a kezem – hamar törik a körmöm, korábban folyamatosan kapartam a körömágyat, ha stresszeltem. Csúnya volt. Csúnyát nem lakkozunk. (A szüleim persze mindent megtettek utóbbi szokásom leküzdésére – sóba mártatták a sebes ujjakat, később bőrgyógyászhoz jártam, hogy adjon valami zseniális krémet.) Aztán harminc körül elkezdtem magamra figyelni. Elkezdtem nem bántani. És idén (!) vettem egy tűzpiros, igazi csajos körömlakkot. A férjem, aki korábban nem ugrált a lakkozott körmökért (mondván, ő a természetesség híve), elismerően nyilatkozott a piros körmű feleségéről. Tetszik neki. Ez pedig tetszik nekem. Ahogy a körömlakk is. A piros, a rózsaszín, a mályva. Egyre többet lakkozok – és egyre jobban élvezem.
A szoknya előrébb kerül a szekrényben
Korábban sokat küzdöttem vele, hogy nem vagyok a magazin-ideál magas szőke, hosszú combokkal. Aztán beláttam, én ilyen vagyok, a formákért tehetek, de nem másnak kell megfelelnem, ha öltözöm – és alacsony barnán is érezhetem jól magam szoknyában. Sőt, ruhában. Szép harisnyában. Így aztán néha veszek és felveszek szoknyát. És magabiztosan viselem. Jól érzem magam benne. Olyan csajos. A környezetem, férfiak és nők pedig megdicsérnek – ritkán látnak benne. Ezt is élvezem. Ezért még többször felveszem.
A magassarkú
Szögezzük le: tízcentis sarkakon billegni nem egy leányálom. Még akkor sem, ha szépen kiemeli a formás vádlit. Napi 10 órában pláne fárasztó. De van az az alkalom, amikor jótékony – és ehhez nem kell a tíz centi. És vannak azok a ruhák, amikhez kötelező. Ma már nem bánom. Maximum viszek magammal egy kényelmes laposat is (a szépségért nem kell mindenáron szenvedni). De az összkép, amit ilyenkor a szoknyával vagy éppen a szövetnadrággal látok, igencsak tetszik.
A kiengedett haj igenis nőies
Éveken keresztül rövid hajat hordtam – hiába kell többet vacakolni vele reggel (nem vacakoltam), jobban szerettem. Mondhatták nekem, hogy a hosszú haj a nőies! Amikor akkorára nőtt, hogy lehetett copfozni, csak belevágtam a hajgumit, és indulhattam is. (Hiába a fantasztikus fodrászom – ő ért hozzá, én a nyomába sem érek a reggeli állítgatással.) Aztán elkezdtem ezzel is törődni. Nem profi a munka, ami kikerül a kezem közül- ez tény, de gyerekes örömet okoz, ha variálhatom. Harmincegy vagyok, nő, félhosszú a hajam – hadd lássa mindenki, milyen szép. Amikor pedig rövid hajú akarok lenni, a hajgumi mellett csatokat is használok. Ráadásul mostanság a hajfánk használatáról kérek tanácsot a barátnőimtől.
A hajfestés
Körülbelül 18 éves voltam, amikor megfogadtam, ha egyszer festetni fogok, csak fekete lehet a színem. Először próbáltam a vöröset, aztán éveken keresztül fekete, kékesfekete voltam. Gyerekarcom van, nem hittem, hogy öregít. Pont harminc voltam, amikor eldöntöttem: ennek vége. Most már szinte újra az eredeti, barna a hajam, és maximum a melíroztatásban gondolkodom, hogy eltűnjenek azok a fránya ősz hajszálak. Ettől függetlenül tetszik, amit látok – újra szeretem a természetes színem.
Csajosan öltözöm – úgy is viselkedem
Bizonyára későn érő típus vagyok. Korábban egy barátom azt mondta, ha betöltöm a harmincat, elkezdenek változni a dolgok. És valóban. Változnak a szokásaim, változom én magam is. Már nem érzem kényszernek a csajos dolgokat – egy új nő néz velem szembe a tükörből, és tetszik, amit látok. Ezt a tetszést pedig magammal viszem, bárhová is indulok: koncertre, kávézni, dolgozni, sportolni. Nő vagyok, minden sejtemben, és már nem ijedek meg a gardróbszekrény szörnyétől. Nő vagyok – és egyre jobban élvezem. És ez kívülről is egyre jobban látszik.
Fotók: pixabay.com
Nálam jelenleg új az őrület, de tartok tőle, hogy hasonló sorsra jutnak majd az üvegcsék 🙂
Haha, ismerős 🙂 Nem tudom, te hogy vagy vele, de én rákattanok egy körömlakkra, megveszem, egyszer-kétszer belakkozom a körmöm, majd 2 év után kidobom, mert beleszáradt a lakk :-))