Talált tárgyak országa

Biztos voltál már úgy, hogy valamit eltüntettél, de inkább magától tűnt el, és biztos voltál benne, hogy hol hagytad, de mégsem volt ott, aztán kerested és nem találtad, aztán nem kerested, és pont ott volt. Ott, ahol elhagytad. Ahol utoljára láttad. Egyszer csak előkerült – magától. Van ez a könyv, és valami ilyesmiről szól.

A Talált tárgyak országa nem kitalált, legalábbis nem általam (sajnos). Egy elvetemült (jó értelemben elvetemült) könyv címe, nem kell hozzá nagy tudomány, hogy az ember rájöjjön, itt bizony elvesznek dolgok, aztán előkerülnek, de legfőképpen valahol vannak. Tulajdonképpen erről is szól: adott egy eltűnt személyeket kereső nő (Sandy), aki nem mellesleg kényszerbeteg (kényszeresen keres valamit), éppen egy eltűnt férfi után kutat, amikor maga is eltűnik. Egy olyan világba, ahol más eltűnt tárgyak és emberek vannak.

Keresés és megtalálás, eltűnés és hazatérés, remény és reményvesztettség, no és egy kalandos történet egy nőről, aki mindig keresett valamit, és hitt benne, hogy azok nem tűnhetnek el – csak úgy. Zoknimániás (ki nem?), és makacsul hisz benne, hogy az elveszített tárgyak (és főleg emberek) valahol vannak. (Emlékszem, amikor gyerek voltam, és sokszor nem találtam valamit – felnőtt fejjel már tudom, iszonyú kuplerájt voltam képes összehozni pillanatok alatt, és csak azzal tudtam vigasztalni magam: “a zseni átlát a káoszon”-, hangos, vinnyogó “eltűnt, ellopták” felkiáltással kértem a szüleim segítségét, keressük meg. Aztán néha nem találtuk. Nevetve álltam neki ennek a könyvnek, kicsit magamra ismertem a kényszeres kereső személyében, és újfent gyerek lettem, mert hogy a kötet elkezdésekor eltűnt a körömreszelőm és a könyvjelzőm.)

A könyv egyébként zseniális. Kedves, varázslatos történet. Az ember hirtelen csodaországban találja magát, amikor a Talált tárgyak országa kibontakozik. Közben persze zajlik a keresés – Sandy és a többiek után, kirajzolódnak a történetek, van egy kis romantika is, fény derül hazugságokra is, a hétköznapokban jól elbújtatott érzelmekre, az elveszített dolgok iránti nosztalgiára és az elveszített emberek iránt érzett fájdalomra és nem felejtésre, a makacs hárításra. Ha elvonatkoztatunk a fantázia szülte történettől, jó kis pszichológiai remekmű van a háttérben – nagyon kíváncsi lennék milyen szürreális világot álmodna meg egyszer egy rendező, ha filmre vinnék a sztorit.

Szóval jó kis könyv Cecelia Ahern könyve. Igazi tündérmese. És azért van benne királylány is és türelmes herceg és megbocsátó uralkodói házaspár – ha nagyon elvonatkoztatunk a történettől. És a csodaország, ahol mi mást vinnének színre, mint Óz meséjét. Egy biztos: korhatár nélkül, kalandos kedvű olvasóknak nagyon ajánlott.

Megjegyzés: a könyvjelző időközben előkerült. A körömreszelő viszont még mindig nincs meg. Csak sejtem hol van.