Szupermenő A szupermenők!

Tetszik nekem ez a könyv. Jó humorral fűszerezett, intelligens és szórakoztató. Pedig én egy ideje igyekszem elmenekülni a naplóregényektől, mivel a kortárs ifjúsági irodalom nagy százalékban első szám első személyben, azon belül is napló formában íródik. Amúgy nincs ezzel baj, tegye fel a kezét, aki soha nem ült oda a füzet, emlékkönyv, gép elé, hogy “papírra vesse” a gondolatait (sőt, ne gondoljuk, hogy napjaink ifjúsága nem teszi ezt meg, akár blog formájában), de hogy állandóan ilyen formában kelljen fiataloknak szóló irodalmat olvasni, az nekem kicsit sok. (Ettől függetlenül – a TÁMasz – Ifjúsági Olvasó Klub egyik vezetőjeként – kutya kötelességem olyan kötetetek is elővenni, amelyek nem nekem, értsd nem az én korosztályomnak szólnak.) Amúgy pedig vannak jók és rosszabbak, A szupermenők pedig nagyon jó.

Olvastam, hogy egy-egy értékelő (létezik egy könyves közösségi oldal) összehasonlította az immár – talán nem túlzás – kultuszkönyvvé vált A Szent Johanna gimi-sorozathoz, de azt hiszem, ez a legnagyobb hiba, amit Mán-Várhegyi Réka regényével szemben meg lehet tenni. Mert nem kell megtenni! A szupermenők NEM olyan, mint az SZJG és nem is akar az lenni. (Ráadásul nincsenek benne olyan klisék, mint az említett, a gimnáziumi éveket felölelő sorozatban, a főhős itt képes a jellemfejlődésre, az iskola bármelyikünk iskolája lehet, a történet pedig nem nyúlik, mint a rétestészta. Ezzel nem lehúzni kívánom Leiner Laura sorozatát, mert nagyon jó a maga nemében, és meglepő, de 30 évesen is rajongtam érte – az ötödik könyvig, de ez a bejegyzés most nem az SZJG-ről szól, hanem A szupermenőkről, ami sokkal jobb!)

Szóval adott a 10.osztályos Szabó Marci, aki naplót vezet, egy füzetben, a szülei éppen elváltak, új suliba kerül, próbál beilleszkedni. Marci egyébként lány és kellőképpen cinikus a világgal, jó humora van, értelmes, és pont azzal a kellő bizonytalansággal küzd, amivel mindannyian küzdöttünk 16 évesen. Ami a legjobban tetszik, hogy nem csak róla szól, nem a sirámaival van tele a napló, nem kényszeresen ír naponta, ráadásul közben tanul, a korosztályának megfelelően lázad – és bírál is. Nem mellesleg a barátnőivel elindítja a menő-programot, ezzel pedig majdnem tökéletes korrajzot ad a jelenlegi tizenévesekről. (Kicsit sajnálom, hogy bőven – na jó, annyira azért nem – elmúltam 30, amikor ezt olvastam, kíváncsi lennék, mit szólnék hozzá, most lennék 16, de nem így alakult. A szupermenők friss kötet, 2015-ben jelent meg a Tilos az Á Könyvek kiadásában.) Tehát bár ifjúsági regény, nyugodt szívvel ajánlott a tinédzserkorú gyermekek miatt aggódó szülőknek is.

Nem kívánok most itt elmerülni a menőség kérdésében, de azért megfontolandó a felvetés, de amit sokkal fontosabbnak érzek, hogy Marci úgy ír a tiniket foglalkoztató témákról, ahogy azok tényleg felmerülnek. Nem hallgat lehunyt szemmel az első szexuális élményről, a szülők között folyó párbajról, az első csók vagy akár az első kapcsolat kérdéseiről, az iskolában zajló mindennapokról (értsd a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni) – ettől pedig borzasztóan őszinte, és főleg szerethető. Én pedig azért is örülök nagyon, mert Szabó Marcellina titkos naplója nem folytatódik a következő évben (írtam már korábban, hogy falra mászok a sorozatoktól). Így van rendben, így kerek az egész.